1. A Kísértetház titka
General Summary
Sósláp felé, a Déli kereskedelmi főúton haladva farmok, udvarházak, félszerzet falvak pettyezik a látképet. 4-6 fős őrjáratok rendszeresek a környéken, biztonságossá téve az utazást.
Az egyik ilyen őrjáratot szólította meg Kai, és előadta az egyik dalát. A katonák irigykedve szemlélték a fiatal, gondtalan elf-szerzetet, aki ráadásul egy lánnyal utazott. A műsor lenyűgözte a katonákat, akik hajlandók lettek volna megfizetni Kai nevetségesen magas "díját", de sajnos mindössze 6 arany volt náluk. A tartozásuk kiegyenlítésére felajánlottak egy flaska Szentelt vizet a pénzük mellé. Selria hitetlenkedve figyelte testvére színjátékát, ahogy egy pillanat alatt megkopasztotta a halandókat...
Kájem: Kai, kérlek írj majd össze egy 10 dalból álló listát, amiből kettő saját szerzemény, a többit másoktól tanultad!" Selria: "Nekem druidaként mentalistám lesz! Borsmenta, fodormenta..."A testvérek és a párduc gyorsan haladtak az úton és napnyugtára értek el a Sóslápi városkapuhoz, ahol az idős, egyenruhás őrök megszólították őket: "Mi járatban, gyerekek?" "Gyerekek?!" - néztek nagyot az ikrek - "Egyenként idősebbek vagyunk, mint ti mind együttvéve!" "No, ne olyan komolyan, fiatalok! Nekünk az a munkánk, hogy kérdéseket tegyünk fel. mi járatban errefelé?" A testvérek tanakodtak, de nem bíztak annyira a halandókban, hogy elárulják a küldetésük részleteit. "Egy varázslót keresünk" - felelte végül Kai. "Csak nem..." - a városőr aggodalmasan körülnézett és suttogóra fogta a hangját - "Keledeket?" "Ki ne mondd a nevét!" - szólt rá a másik őr Kaira, aki meg akarta ismételni az elhangzottakat, hogy meggyőződjön, jól értette a nevet.
"Hát, ha hozzá jöttetek, akkor az első kereszteződésnél jobbra, és meg se álljatok az utca végéig. De már egészen későre jár, inkább keressetek egy fogadót. Van is egy, nem messze innen, rendes hely - a Fonott kecske. Tiszta szobák, jó ételek, ez a város legrégibb fogadója, ott jó kezekben lesztek. Épp a kereszteződés után találjátok majd, csak menjetek tovább egyenesen."
A testvérek megfogadták a tanácsot és egyenesen a fogadóba indultak, hogy ott töltsék az éjszakát. A Fonott kecske, az Ezüst Menedék kényelméhez és otthonosságához mérve silánynak tűnt, de a halandók mércéjével nem lehetett nagyon rossz hely, ugyanis tömve volt. Az ikrek belépve magukra vonzottak néhány kíváncsi tekintetet, de a legtöbben biccentettek vagy a poharukat emelték üdvözlően, így folytatták útjukat a pult felé. A vendégek között majdnem annyi törp volt, mint ember, felbukkant néhány gnóm is az egyik asztalnál. Jó páran a városőrség egyenruháját viselték, de akadt olyan is, aki a mavariai hadsereg kék egyenruhájában üldögélt falatozva-italozva.
"Jöjjenek csak!" - integetett feléjük a fogadós, miközben két tálcát is egyensúlyozott egyszerre - "Miben lehetek a szolgálatukra? "Szoba, vacsora, fürdő?"
"Ebben a sorrendben" - bólintott Kai.
"5 ezüst fejenként egy éjszakára" - válaszolta a férfi, miközben letette a tálcákat és leakasztott a szekrény oldaláról egy kulcsot nekik, majd észrevette Bagirát - "És kérem, a cicát ne engedjék a vendégek közé, hátha valaki megijedne..."
"Esetleg zenével is fizethetnék?" - alkudozott Kai.
"Foglalj helyet a kandalló mellett, és meglátjuk, mit tudsz!" - egyezett bele a tulajdonos.
Selria eltette az emeleten található szoba kulcsát és megjegyezte az odavezető irányról szóló instrukciókat. Kai azonnal munkához is látott, az előadott történelmi balladákkal fergeteges sikert aratott a közönsége körében. Mire befejezte az előadását, csak ketten nem tapsoltak állva neki: nővére és egy élénkvörös hajú törpe nő, aki a lépcső melletti asztalnál ült egy félreesőbb sarokban, előtte pedig hatalmas papírkötegek halmozódtak.
A fiú kíváncsian megközelítette az idegent.
"Jó estét! Nem tettszett az előadásom?"
"De, de, nagyon kellemes zene... Hová is tettem a..."
"Kai vagyok, szabad lesz?" - Mielőtt a nő felocsúdhatott volna, kényelembe helyezte magát az asztal mellett álló széken.
"Manistrad a Rézfejű klánból. Én vezetem a helyi bányát."
"Nahát, és mit termelnek itt ki?" - kezdte a csevegést a fiú.
"Egyelőre csak vasat és némi ezüstöt találtunk, de biztos vagyok benne, hogy mélyebben lesznek majd eribeal telepek is, a környékbeli szigeteken is sok a lelőhely."
"Igazán érdekesen hangzik, csak ne ássanak túl mélyre, nehogy felébresszenek valamit..."
"Mi szél hozta a városba?" - érdeklődött a nő - "Ha munkát keres, a bányában mindig akad tennivaló!"
"Talán bányásznak nézek ki?" - Kai nem tudta, hogy meglepődjen vagy felháborodjon az ajánlaton.
"Ugyan, dehogy, azt viszont biztosra veszem, hogy nem dísznek viseli a fegyvereit. Az egyik tárnánkba betörtek a duregárok, három napja próbáljuk kiűzni őket, de folyton újabb aknákat ásnak. Jó lenne, ha el tudnánk ijeszteni őket néhány tehetséges harcossal..."
"Sajnos sürgős dolgunk van, egy varázslót keresünk, aki húsz éve tűnt el, úgy hallottam, valamiféle Keledek a neve..."
"Keledek?" - kérdezett vissza Manistrad - "Nem, ő alig két éve érkezett, akkor már itt voltunk mi is. Szerintem te a Kísértetházat keresed, a parton."
"Kísértetházat?" - pislogott Kai meglepetten.
"Nézd, én nem sokat tudok erről, mert ez még a bánya nyitása előtt történt, de lakott egy öreg alkimista a város mellett, aztán váratlanul nyoma veszett. A ház azóta is elhagyatott, de furcsa fényeket meg hangokat látnak arrafelé. Párszor jártam arra, de én nem láttam semmit. Talán a Tanácsházán többet tudnak a dologról..."
"Maradnék a saját tapasztalataimnál" - szakította félbe a fiú, mielőtt a törp túlságosan belelendülne.
"Akkor legalább hadd igazítsalak útba, ha mindenképp meg akarod nézni... Volt itt egy térkép valahol... Ez lesz az. Na akkor" - hajolt közelebb a nő, egy térképet böködve az ujjával - "Itt van Sósláp, itt a bánya, a kettő között meg a Parti úton haladva a romok."
"Nagyon szépen köszönöm!" - bólintott Kai és közben észrevette, hogy Selria már javában falatozik Bagirával az asztaluknál. Így elköszönt és visszatért testvére mellé, vacsora közben pedig beszámolt a hallottakról.
Úgy döntöttek, hogy másnap reggel egyenesen a romokhoz indulnak. A Parti kereskedelmi út egy régi szakasza egyenesen arra vitte őket, a tengerparti szirt mentén, ahol gyakran előbukkant a tenger látványa is. A komor felhők alatt hideg szél fújt, magával sodorva a sós víz bűzét.
Néhány óra alatt felértek a szirt tetejére, az egykor előkelő ház elhanyagolt maradvány+*-ához. Az öreg kőfal már sok helyen leomlott, az út végén egy díszes kerítés tárva-nyitva imbolygott a szélben. Mellette hatalmas, elvadult rózsabokor kapaszkodott fel a falra.
Selria a rózsákhoz fordult:
"Üdvözlet, járt mostanában erre valami?"
"Óvakodj az árnyaktól!" - susogták a virágok.
A lány értetlenül tekintett körbe:
"Árnyaktól?"
Abban a pillanatban a bokor alól kivágódott egy hosszú szőrös test, és megpróbálta feldönteni a druidát. Bagira és Kai mellé ugrottak, Selria pedig tekeredő gyökereket varázsolt a lény teste köré és annak vackába, ahol további alakok mozogtak. Ekkor látták, hogy hatalmasra nőtt menyétek fészkelnek a rózsabokor alatt. Teljesen megvadultak, hogy valaki betört a területükre, így Selria utasítására Kai megölte az első állatot. A többi tekergőzve igyekezett kiszabadulni a gyökerek közül. Kai hitetlenkedő arccal nézte végig, ahogy nővére fejjel előre bekúszott a lyukba, egészen derékig - elharapta a két közelebb lévő menyét nyakát - majd, mint aki jól végezte dolgát, előmászott, megtörölte a száját és így szólt:
"Egy még van lent."
Selria megszüntette a varázslatot, a negyedik állat pedig előugrott az üregből és mivel egyiküknek sem sikerült időben elkapni, beleharapott a lány lábába. A druida egy határozott karomtámadással kivégezte, majd kezdetleges kötéssel elállította a vérzést.
Ahogy körül néztek, Selria számára egyértelművé vált, hogy valaha gyönyörű és jól gondozott konyhakert lehetett itt, ami mára teljesen elvadult. Néhány méterre tőlük egy elkorhadt, fa tetejű kút emelkedett a magas fűből. A lány figyelmét nem kerülték el a körülötte lévő csontok, így másodszorra is a növényzethez fordult:
"Él valami a kútban?"
"Öreg kígyó" - érkezett a válasz a legközelebbi, földig érő lombú cseresznyefától.
"Ha nem piszkáljuk, nem fog támadni" - bólintott a druida és bátyja vezetésével a hátsó ajtó felé vették az irányt, ami épp csak kilincsre volt csukva. A fiú benyitott a homályos folyosóra.
A tengerparti ház belseje nyirkos és elhanyagolt volt, foltokban mindenütt ártalmatlan penészt láttak. A faanyagok, ajtók és ablakkeretek megrohadtak, vastag pókhálók és por lepték be a teret. A vakolat darabokban hullott a falakról és a mennyezet darabjai a padlón hevernek, mellettük az összetört bútorok maradványaival, és rengeteg szeméttel, ami aligha származott varázslótól...
Kai tett néhány lépést a fordulóig, így rálátott az előszobára és a főbejáratra is. Három ajtó nyílt a hátsó folyosóról, az északi falon lévőt választotta.
Mocskos és nyirkos konyha romjai tárultak elé, szürkepenész foltok és pókhálók borították a padlót, mennyezetet és falakat. A délnyugati sarokban valamiféle vas főzőberendezés maradványait találta, felette kémény futott a mennyezeten át. Mellette, az ablak alatt egy törött és elszíneződött kőből készült mosogató állt, tőle jobbra egy kicsit, csukott fa szekrény a falon, a padló felett. A távolabbi falon egy lépcsősor vezetett felfelé, faanyaga elkorhadt és itt-ott hiányos.
A fiú egyenesen a fűszeres szekrénykéhez indult, azonban csupán üres polcokat talált. Selria és Bagira követték a helyiségbe.
Ekkor a mosogató lefolyójából undorító, fekete százlábúk bújtak elő. Kai úgy meglepődött, hogy a villámló leheletét küldte rájuk ás ropogósra sütötte őket. Még szegény mosogató is kettétört.
"Itt nincs semmi!" - sóhajtott a bárd és a nyugati falon lévő helyiségbe lépett.
Az egykori mosogatófülkébe első kézből tapasztalhatták a nedvesség és a rothadás hatásait. Penészfoltok nőttek a padlón, falakon, plafonon. Egy nagy rézhordó, törötten, elszíneződve és üresen, állt az ablak alatt, mellette a padlón edények szilánkjai. Lépcső vezetett lefelé, feltehetőleg a pincébe. A testvérek úgy döntöttek, hogy körülnéznek odalent is. Ahogy a fiú az első lefelé vezető fokra lépett, förtelmes sikolyok – mintha valakit kínoznának odalent – hallatszottak fel a pincéből.
"Ez elég kísértetiesnek hangzik" - jegyezte meg Selria, és minden aggodalom nélkül folytatták az útjukat lefelé.
Bár odalentre nem sok fény szűrődött le, a testvéreket aligha zavarta a megvilágítás hiánya. Vállmagasságig érő borosüveg-állványok sorakoztak a nyugati és északi fal mentén. Mára egyetlen üveg sem maradt épen és törött üvegek szilánkjai borították be a padlót. A keleti fal mellett, a lépcső alján, két nagy fém tárolóedény állt, üresen. A szoba közepén egy lemezvértet viselő ember holtteste hevert; a jobbján egy hosszúkard és egy nagy pajzs takarta a lábait. Selria a lefelé vezető lépcsőn friss nyomokra bukkant, ezeket követte a déli falig. Kai egyenesen a hullához indult, hogy megvizsgálja a maradványokat.
"Szerinted?" - nézett fel nővérére, miközben megpróbálta kiforgatni a zsebeit, hátha azonosíthatja.
"Néhány hetes lehet" - felelte Selria és hamarabb vette észre, mint bátyja, hogy lárvák özönlenek ki a testből. Egy lángoló gömböt idézett, amivel elégette az élősködőket. A fiú önként tartotta a kezét a varázslat útjába, hogy megakadályozza, hogy a férgek utat rágjanak maguknak a karjába. Ez után a pajzsra kupacba hordta a vértet és a kardot, hogy később elvihessék a városba. Az, hogy mi végzett a szerencsétlennel, továbbra is rejtély övezte.
A titkos ajtót végül könnyedén kinyitották, és meglepetésükre, egy fáklyával megvilágított teremtárult eléjük. Ez a helyiség valaha pince lehetett, de mostanra valaki lakóhelyiséggé alakította át. Tíz szegényes ágy sorakozott a déli falnál, mindegyik lábánál egy fa szekrényke. Egy állványos, rozoga székekkel körülvett hosszú asztal foglalta el a terem közepét. Fém evőeszközök, poharak, szennyes tányérok hevertek az asztalon. Egy tűzhely állt nem messze, a tetején fazekak a nemrég elkészült ételek maradékaival. Egy nagy sonka függött zsinóron a tűzhely közelében. A keleti oldalon egy stabil lépcsősor emelkedett a plafonhoz, ahol egy csapóajtót láttak. Két faajtó volt a szoba keleti részén.
"Mint egy tündérmese" - jegyezte meg Selria, de Kai már a szekrénykéket nyitogatta volna. Mivel azok zárva voltak, úgy döntött, hogy összetöri őket. Nővére az ajtókhoz ment. A jobb oldalira valaki a "VESZÉLY" feliratot írta a közös nyelven, krétával. A bal oldalin nem volt felirat, így ide nyitott be - miközben bátyja nagy zajjal és időnként káromkodva zúzta szét a szekrényeket.
Az előző, szedett-vedett helyiséggel ellentétben, ennek a kis szobának kényelmes bútorzata volt. Egy vetett ágy állt az északnyugati sarokban, szekrényke ennek is a lábánál. Egy kis faasztalka támaszkodott a keleti falnál, párnázott bőrfotel mellette. Az asztalkán háromágú bronz gyertyatartó, ami megvilágította a szobát. Az asztal alatt egy kis faládikó és egy sötét jelzőlámpás sorakoztak. Az asztal felett a polcon három könyv pihent. Az északkeleti sarokban egy csukott fa ruhásszekrény magasodott.
Selria első útja az asztalhoz vezetett: a polcon egy verseskötet, egy tengerészeti könyv és egy vallásos értekezés volt, utóbbiban egy egy pergamenlap, melyen néhány szó állt a közös nyelven, mellette pedig talán valamilyen ismeretlen megfelelője. Közös nyelven az „állj”, „harcolj”, „emeld”, „gyere ide” és más vezényszavak. Talált egy rejtett rekeszt az íróasztal alatt és eltette a varázskönyvet, a ládikóból pedig kipakova, a pergament megfejtve megállapította, hogy valószínűleg csempészekkel van dolguk. Arra gondolt, hogy a törp bányának lehet ez egy kis mellékes üzelme. A ruhásszekrényből kivette a kék tengerészköpenyt, és a méretéből arra következtetett, hogy a tulajdonosa egy ember lehet (törpnek vagy elfnek túl hosszú).
Eközben Kai befejezte a bútorzat tüzifává való feldolgozását, félredobált néhány fehérneműt és begyűjtötte az összes erszényt a szobából. Ezt követően, kissé meggondolatlanul, felnyitotta a megjelölt és lezárt szobát. A mögötte lévő nagy teremből beszűrődő fény alig világította be ezt a kb. tizenkét láb átmérőjű kamrát, mely kopott és mocskos volt. Amikor észrevette a 6 felemelkedő csontvázat, segítséget kért Selriától. Ő maga hiába csapott le újra és újra az élőholtakra, úgy tűnt, támadásainak vajmi kevés hatása volt.
Végül Selria egy tűzvarázslattal legyőzte a csontvázakat. Közben azonban a falon át, mikor nem figyeltek, belépett a terembe egy újabb ellenség: egy hegyes süveget és misztikus szimbólumokkal hímzett köpenyt viselő, görnyedt holttest kelt át egy titkos ajtón. Vékony szakáll szálak lógtak a csontos állkapcsán. Mikor Selria ismét az ajtóhoz lépett, hogy ellenőrizze az égő élőholtak állapotát, a csontváz beszélt hozzá, majd felemelve ujját mágikus szimbólumokat rajzolt a levegőbe.
A köpenyes csontváz rekedtes hangon így szólt: „A titkokat felfedték, majd elvesztek, és újra megtalálták őket. A silány elméd nem képes felfogni…” "Gyere már ide, de mintha élnél!" - válaszolta a druida.
Az valami furcsa támadást indított, de az nem érte el a lányt. Végül ez a szörny is elégett, Selria pedig szétoszlatta a varázslatot.
Ekkor látták, hogy a csontvázakon egy-egy arany borda van.
"Arany értékes" - mutatott rá a druida.
Eltették a hat bordát és kiforgatták az alkimista zsebeit is. Az alkimistánál vagy egy kő volt, alaposan elrejtve.
Nem kellett sokat keresgélniük, hogy megtalálják a titkos ajtót, ami kifelé nyílt és mögötte feltárult a padlót borító törött üveg- és cserépedények halma. Három kis rézedény hevert a törmelék között. Az egykor talán laboratóriumként szolgáló helyiség nyugati falán egy pad futott végig, rajta üvegekben vegyi anyagok és porok sorakoztak, több kémikus eszközzel egyetemben. A déli fal mellett egy asztal állt, L alakban a paddal. Az asztalon egy nyitott könyv hevert. Mellette gyertyatartó, benne egy aprócska, nem égő gyertyamaradékkal, és mindenféle tárgyak, melyek a tompa fényben is a színarany meleg fényét sugározták. Kai az asztalhoz lépett és a könyvet kezdte tanulmányozni. A könyv címe „Az Bölcsek kövének misztériuma” volt, a szerző nem került megnevezésre.
"Megtaláltuk a Bölcsek kövét!" - lelkendezett Kai, és eltette a vaskos kötetet, további tanulmányozásra. Figyelme az asztalon lévő tárgyak felé fordult: egy emberi koponya, egy alma, egy rózsa és öt kis korongból álló mérlegsúly szett, mindegyik színaranynak tűnt.
"Ezeket biztosan a kővel készítették! - bólogatott Selria mellette. A lány a padon lévő felszereléseket pakolta be a szakállas csontváz zsákjába pakolta be.
Biztosított Jutalmak
Bölcsek köve, könyv, sok aranypénz és más érmék.
Interakcióba lépett Karakter(ek)
A kaland a "Gosts of Saltmarsh" kötetből való.
Jelentés Dátuma
19 Sep 2022
Elsődleges Helyszín
Másodlagos Helyszín
Related Plots
Related Characters
Megjegyzések