Soliron edényének készítése

Soliron Larethus főmágus a mágikus erők és varázslatok tárolására alkalmas anyagokat vizsgálta a királynő parancsára. Olyan médiumot keresett, mely tartósabb egy tekercsnél, a drágakövekkel ellentétben több egymás utáni használatot is sérülés nélkül képes átvészelni és nem korlátozódik egyetlen varázslatra a kapacitása az első sikeres bűvölés után, mint a botok és pálcák esetében.

Soliron mester vizsgálata rendkívül alapos volt, kiterjedt az összes akkor ismert nem e világi síkon található anyagra is. Tanulmányai és jegyzetei nem csak megelőzték korát, de megadták a kezdő lökést és anyagi támogatást számos mágus kutatásának is.

A megoldás végül nem a világunkon túlról érkezett, hanem egy átlagos, "azonosításra váró holmik" ládában bukkant fel. Zililon egyik északi régiójában bányászok bukkantak rá a különös, tenyérnyi méretű, sötétkék kristályra, mely ugyan nem volt elpusztíthatatlanul kemény, de kiválóan reagált a mágikus energiákra és alkalmasnak tűnt azok elnyelésére.

Soliron mester kirendelt egy csapat tanítványt az egyik kisegítőjével a bányához és megkezdődött a kristályok kitermelése. A mester alatt a leggyakoribb kék, a lényegesen ritkább tengerzöld és a különlegesen ritka és nagy méretű lila kristályokat hoztak a felszínre.

Az "edények" megalkotása hosszabb folyamat volt, mint csupán a kristály beszerzése. Alapos vizsgálatnak kellett kitenni, hogy zárvány-, hiba- és sérülésmentes darabról van-e szó, amit a hagyományos, kőből csákánnyal kitermelés mellett nem volt könnyű felmutatni. Ezek után tesztelni kellett a kristály tárolókapacitását is. Erre adottak voltak a mester által előirányzott számítások a kristály sűrűsége, súlya és mérete alapján, de végső soron teszteléssel lehetett megállapítani a tényleges befogadó képességet. Ilyenkor egy alacsonyabb rendű varázslatot bűvöltek a kristályba - ha bármilyen hibája volt a kristálynak, egyszerűen millió szilánkra robban, nem kímélve a környezetet -, majd különböző mágia vizsgáló varázslatokkal fel lehetett becsülni a pontos mágiaelnyelés mértékét. Végül egy speciális varázslattal egy síkon kívüli magot helyeztek el a kristályon belül, mely később befogadta a varázslatokat. Ezt követően lehetett biztonságosan alkalmazni, amíg maga a kristály teljesen ép maradt.
Soliron főmágusnak az edények életében gazdagságot, megbecsülést, és halála után is tartó örök érvényű hírnevet hoztak.

Inventor(s)

A leírások Soliron Larethus főmágusnak tulajdonítják a kristályokból alkotott mágiatároló edények készítését. (Larethus a Másodkor elején szolgált a zililoni uralkodó, III. Calante Nerialin királynő mellett.) Ugyanakkor a különböző ásatások és kalandozók által felmutatott bizonyítékok egyre inkább arra utalnak, hogy az edények már az Elsőkorban is léteztek. Egyelőre nem terjedt el széles körben az információ, de bizonyos körök egyenesen a Mágia Urának (akit a misztikus tanok isteneként tisztelnek) tulajdonítják az első darabok készítését, és azt feltételezik, hogy a főmágus egy ásatáson felbukkant, korábban széles körben nem ismert eszköz működését tárta fel.

Hozzáférés

A felszínhez közeli kristályok a Harmadkor elejére annyira ritkák lettek, hogy egyes varázshasználók komoly összegeket áldoztak az újabb vagy használt kristályokért. Ma már hihetetlen szenzációnak számít új, nyers kristályok fellelése, és alig van a világon öt varázshasználónál több, aki értené a módját az edény elkészítésének.

Ma már szinte csak ásatásokon, magángyűjteményekben és még ki nem fosztott romokban találni ilyen edényeket.

Kapcsolódó Tárgyak

• Soliron edénye