Valentius család

Fiorei nemesi család

Területüket több grófságból nyerték, kiváló üzleti és diplomáciai érzékkel bírnak, emellett remek harcosok is. A család gyökereitől kezdve Kord hívő, saját pénzükből és a hívek adományaiból építették az apátságot Napkorban. Az apátsághoz tartozó földterületeket az egyháznak adományozták, de mint elsődleges kereskedelmi partner, a mai napig igen jövedelmező ez az ajándék.

4E 15 Aranykezű Rogerius király unokaöccsét, az akkor tizenkét esztendős Bartelemi Valentiust tette meg Révészvára (a mai Révleányvár) grófjának.

A település akkoriban csupán egy kisebb város volt, de egy ellehetetlenült északabbi ember királyság központjának épült, Rogerius pedig úgy próbálta meg egyben tartani az országát, hogy Bartelemit egy általa választott tanító/intéző, Lord Nab Gemmes kíséretében állította a terület élére és Bartelemi özvegy édesanyját, Maryellt őrizetben tartotta magosligeti udvarában. Nabot Bartelemivel, a fiút pedig a tanítóval figyeltette, akik párhuzamosan jelentettek neki a grófság dolgairól. Bár a gróf három évvel később törvény szerint nagykorúvá vált, nagybátyja parancsának engedelmeskedve megtartotta az intézőt állásában. Azonban Maryell 4E 22-ben váratlanul elhunyt - néhány feljegyzésben az áll, hogy gyermekágyi lázban, máshol vetélést sejtenek, és akadt olyan botor szerzetes a Pelor ispotályban, aki nem álltalott megemlíteni, hogy az asszony valószínűleg Rogerius gyermekét várta, akinek sem nevéről, sem sorsáról nem tesznek említést.

Bartelemit édesanyjának halálhíre lesújtotta, de túlságosan is haragudott nagybátyjára az elmúlt évek megaláztatásai miatt. Egy héten belül testőrségével elfogatta és a város főterén árulás vádjával felakasztatta Nab Gemmest. Minthogy ez a halálnem méltóságon aluli egy nemesnek, illetve nyíltan szembe ment a korábbi utasítással, Rogerius azonnal a királyi udvarba rendelte unokaöccsét, aki azonban először végrehajtotta mindazokat a reformokat, melyeket intézője visszatartott, és csak három hét késéssel indult útnak, igen nagy kísérettel: a Galahad, Beinhorn és Belrannel grófi családok maguk is felkerekedtek, hogy védelmükbe vegyék az ifjú grófot.

Ezt látva a királyság szinte összes nemesi családja Magosligetbe sietett, és teszik ezt mind a mai napig: 4E 22 őszén tartották az első Királyi Tanácsot, ahol a grófok és grófnők egymással szövetkezve, közösen tárták kéréseiket a király elé.

Rogeriust tanácsadói sikeresen lebeszélték arról, hogy bebörtönöztesse Bartelemit, ellenben tartottak egy látszat-tárgyalást a megjelent grófok előtt, ahol felruházott és jól lefizetett koldusok esküdöztek égre-földre Gemmes állítólagos bűnei felől, mint a grófság vagyonának sikkasztása és gyilkosság megrendelése Valentius gróf ellen. A színjáték még az éves könyvelésben is megjelent: "ruházat és egyebek - 25 aranypénz" címszó alatt.

Bartelemi némán szemlélte az eseményeket és állítólagos felmentésének sem adott hangot. Rogerius végül egy külön tárgyalással Barteleminek adományozta Szeghalom várát, így hosszú évekre az lett a Valentius grófság központja. Az ifjú gróf igyekezett szoros és jó kapcsolatot kialakítani a környező grófságokkal. Feleségül vette Lady Maudel Blasio, Loys Blasio gróf másodszülött leányát, de sajnos utódai örökölték a Blasio grófok jellegzetesen rossz egészségét: öt gyermekükből csupán Otto fia élte meg a felnőttkort. Bartelemi legnagyobb érdeme mégis az volt, hogy hosszú évek kitartó munkájával elérte, hogy az éves Királyi Tanácson minden grófság hallathassa a hangját. 4E 72. évében váratlanul hunyt el, szívroham végzett vele. Mindössze hatvankilenc évet élt.

Otto Valentius gróf Bartelemi és Maduel másodszülött fiaként látta meg a napvilágot, legelső érdeme, hogy túlélte testvéreit.

Meglepően jó egészségéhez hozzájárulhatott, hogy szülei Sir Manfred Taff-fot, egy Kord lovagot találtak mellé testőrnek és tanítónak, aki a test edzését legalább olyan komoly feladatnak ítélte, mint a szellemét. Otto így túlélte a tüdőgyulladást, ami végzett két húgával is 4E 35-ben. Megjegyzendő, ha a kisasszonyok is hasonló nevelésben részesültek volna, valószínűleg szintén legyőzik a betegséget, de az akkori udvari gyógyító, Luanda bába javaslatára napfénytől, huzattól és gabonaételektől óvott gyermekeknek nem sok esélyük volt a lázzal szemben.

Otto ugyan nem indult egyetlen lovagi tornán sem, de az írások megemlítik hogy "órákon át képes volt forgatni a kardot megállás nélkül, míg az apródok sorra dőltek ki mellőle". Felesége, Ela Galahad három leánygyermekkel ajándékozta meg a grófot, ezen felül nevére vette fattyú fiát: 4E 75-ben született Rolant anyja nem más volt, mint Ela első komornájának Lizbet nevű lánya, aki a gróf életének utolsó három évét bearanyozta. Otto egyik levelében "megkésett, de igaz Szerelmeként" írt a hölgyről és több helyen is megemlítik, hogy a gróf kifejezetten boldognak és elégedettnek látszik, amit váltakozva a fiatal szerető jelenlétének illetve a várva várt fiúgyermek érkezésének tanúsítottak.

Atya feladatait korábban sem hanyagolta el: leányai neveléséről összesen hat tanító gondoskodott, közöttük Kord lovagok, egy Pelor főpap és egy neves zililoni származású mágus, Arasne Erdove, aki ekkor a grófi udvar varázslójának tisztségét is viselte. A legidősebbet, Angela Valentiust egy alacsonyabb rangú nemes úrfival, Joss Galahaddel házasította össze, aki a lány másodunokatestvére volt. Ez lehetővé tette, hogy a magasabb rangú Angela legyen a grófság örököse. Húgait, Matill-t és Emme-t igyekezett a lehető legjobban kiházasítani: Matill a királyi udvarba került, Emme pedig mindössze tizennégy esztendősen Zililonba, egy ellerioni nemes házába.

Otto édesapjának hirtelen halála után későn, negyvenöt esztendősen került a grófság élére. Aggodalmaskodó özvegy édesanyja nem könnyítette meg az életét, így feleségével együtt Révészvárba költöztette 4E 74-ben. Ezt követően egyre több feladatot bízott legidősebb lányára, akit már korábban utódának jelölt.

Angela Valentius huszonhárom évesen került törvény szerint a grófság élére, ekkor már több vetélésen túl három élve-született csecsemőjét is eltemette.

Első rendelkezése a tulajdon válása volt: rendeletbe foglalta, hogy férje, Joss nem képes életképes utódot nemzeni. Az még nagyobb visszhangot váltott ki, hogy ezt követően nem titkolt kapcsolatba kezdett egykori tanítójával, Sir Barett Powell-lel, aki kora szerint apja lehetett volna. Azonban a pletykáknak vége szakadt, amikor viszonylag gyorsan egymásután két gyermeket is sikerült a világra hoznia, akiket törvényes utódainak jelölt meg. Roseia és Daniel mindketten megérték a felnőttkort és jogosultak a nekik járó nemesi kiváltságokra is. Daniel csatlakozott a magosligeti Palotaőrséghez és húgára hagyta a grófságot.

Angela negyvenöt évnyi vezetése alatt a grófság fejlődésnek indult. A grófnő szigorította a városőrség kiképzésének menetét, megkezdte a napkori Kord apátság építését, tehetséges nőket ültetett olyan vezetői pozícióba, melyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ő nevezte ki az első ember származású női városőr-kapitányt, Agnes Gelet-t 4E 53-ban. Számos asszony kereste meg, hogy engedélyezze számukra a válást, míg a grófi udvaron belül elsőként hivatalt hozott létre, mely a családokra vonatkozó törvényeket és a beérkező panaszokat kezelte.

Angela tartós betegség után, családja körében hunyt el, 4E 122-ben. Utódjául legidősebb unokáját, Glibertet jelölte meg.

Roseia Valentius nem sokkal élte túl anyját, ám rövid életre igen példásra sikeredett. Angela lehetőséget biztosított lányának, hogy ésszel, de szerelemből válasszon magának férjet. A kisasszony választása egy vele idős köznemesre, Lord Guido Tibautra esett, aki nem csak, hogy viszonozta a hölgy érzéseit, de a friggyel sikeresen megalapozta családja jövőjét is. Az eljegyzésre 4E 82-ben került sor, majd egy évvel később a fiatalok egybekeltek és megszületett első közös gyermekük is, akit sorban még öt követett. Angela grófnő örömmel fogadta az unokákat és lelkére kötötte a lányának, hogy messze kerülje el az "átkozott Galahedeket", mikor házastársat választ számukra. A népes családból végül a legfiatalabb gyermeket magával ragadta a 4E 115-ös Váltóláz-járvány Fioreban, ami az egész grófságot alaposan megtizedelte, Roseia is ekkor vesztette életét. Idősebb fia, Gilbert, ekkor már gróf volt, a kisebb, Harding a magosligeti Palotaőrségben szolgált, három leányának (Emoni, Betha, Gabriela) pedig főnemesi férjet talált az ország határain belül.

Gilbertnek hivatalba lépése után elsőként saját apjával kellett egyezségre jutnia.

Jelentős birtokokat adományozott a Tibaut családnak a grófság déli részén, a mai Kovácshida területén. A birtok első sorban vadászatra és erdőgazdálkodásra volt alkalmas, így felépült egy három szintes vadászkastély a Békás tó partján - Gilbert már nem érte meg a befejezését -, ahol Guido Tibaut a haláláig élt. (A kastély 4E 225-ben leégett, a maraványainak köveit pedig széthordták, állítólag a kovácshidai műhely alapjait is többek között a kastély zililonból importált gránitkövekből rakták.)

Az ifjú az első Királyi Tanácsülésén pillantotta meg a nála közel kétszázötven évvel idősebb Elenaril Belrannel kisasszonyt és Rosenia nagy örömére megkérte anyját, hogy segítsen neki a közelébe kerülni. Tekintve, hogy mindkét két család az - akkori nevén - elf frakcióba tartozott (akkoriban még több elf nemesi ház viselt főnemesi, grófi rangot), ez nem ütközött nehézségekbe, ám Elenaril nem igazán tudott mihez kezdeni a tizenöt esztendős udvarlóval. Gilbert azonban nem adta fel, további tíz esztendőn át udvarolt a hölgynek, aki végül 4E 108-ban igent mondott. Két gyermekük született, a fiatalabb Joanette, aki később grófnő lett, és Sharian, aki az ellerioni Misztikus Egyetemen varázslómesteri képzés kapott és a családi levelezés alapján haláláig egy Folen Darora nevű elffel élt viharos viszonyban, Zililon fővárosától északra, egy kisebb birtokon. Sharian viselt dolgairól egyébként édesanyja számol be: Elenaril lánya nagykorúvá válása után költözött fiához, majd az ő elvesztése után visszatért Lothárdba, ahol évtizedekig melankóliával kezelték.

Joanette grófnőnek semmikép sem volt könnyű élete: félelfként egyes nemesek, de még inkább tulajdon alattvalói kevéssé tisztelték, bár kétség kívül a grófnő maga is túldramatizálta ezt az állapotot.

Nyolc éves korában szakadt nyakába a feladat, édesanyja pedig mindössze hét évig maradt mellette régensként. Akárcsak bátyja, fogékonyságot mutatott a mágia iránt, de kötelességei miatt nem maradt ideje a tehetsége kifejtésére. Harminc évesen házasságot kötött Lord Wiscard Siliusszal, akit rövid távon is annyira zavarónak talált, hogy Révészvárba menekült előle, és csupán a fővárosban, az éves Királyi Tanács idején találkoztak. Ennek ellenére 4E 153-ban született egy fiuk, Henrik, aki mindenki legnagyobb meglepetésére annyira hasonlított az apjára, hogy senki sem merte megkérdőjelezni Joanette hűségét. A grófnő azonban nem idegen férfiakkal, hanem a Révészvári vár felépítésével és mágiatanulással töltötte szabad idejét. Az építkezésre napjában legalább kétszer is kilátogatott, Henrik születése után azonban ezek a látogatások abbamaradtak. Mivel kényszeresen tartotta a távolságot férjétől, fia, mint egyetlen "valódi" családtagja lekötötte minden idejét, amit nem politikával töltött. Wiscard nem élt vissza felesége jóindulatával, jómódban, tivornyák és ésszerűtlen költekezés nélkül élte életét. Szeretőit sosem mutatta nyilvánosság előtt, aminek ahhoz is lehetett köze, hogy bármilyen, a grófnőt megalázó esemény válással és a gróf úr hazaküldésével járt volna.

Joanette nyolcvan évesen, a maga építtetett várban lehelte ki lelkét fia és annak családja körében.

Henrik Valentius életének első pillanatától minden adott vol egy sikeres élethez, és mint a legtöbben családjából, élt is a lehetőséggel.

Hatévesen már első volt a Kord fegyverhordozók között, mestere, Sir Salmon Helyot szigorúan, de atyai szeretettel vette szárnyai alá. Tizenhat évesen már indult a lovagi tornákon és a napkori versenyeken is, mindenhol ígéretes tehetségként írtak róla. Huszonhat esztendős korában megnyerte a Királyi Lovagi Tornát (majd még további négy alkalommal). Bajnoki címével a zsebében magabiztosan kérte feleségül Victoria Albinus grófkisasszonyt, aki akkor már Lord Reimond Pendragonnal járt jegyben. Henrik (igen megalázó) párbajban legyőzte a vőlegényt, és három hónappal később hatalmas ünnepség keretein belül a Magosligeti Pelor Katedrálisban vezette először oltár elé aráját (majd egy héttel később Napkorban egy kisebb, családi esküvőn megerősítették esküjüket). Victoria öt gyermekkel ajándékozta meg a lovagot, aki negyvenöt esztendős koráig továbbra sem adta fel a tornákon való részvételt és haláláig minden évben indult a napkori versenyeken is. Utódainak mesteréhez hasonló, szigorú, de jóindulatú tanítója volt, a család minden tagja aktívan gyakorolta Kord vallását, még Victoria is, míg egészsége 4E 246-ban meg nem gyengült, mikor szélütés érte, amit erős szervezete miatt szerencsésen túlélt. Albert Valentius követte apját a grófság élén. Mathilde és Isobel lányai főnemesi családokba házasodtak be, míg Rokilda volt az első Kord lovagnő, aki Királyi Bajnoki címet szerzett (4E 257-ben). Legkisebb gyermeke, Evrart a magosligeti Palotaőrséghez csatlakozott, ahol főkapitány lett 4E 247-ben.

Henrik anyja halála után családját visszaköltöztette Szeghalom várába. A Tibaut vadászkastély tragédiája után falut alapított a birtok helyén, melyet Kovácshidának nevezett el. Révészvárat anyja tiszteletére Révleányvárnak nevezte át. Egyetlen hibájának csupán az róható fel, hogy a politikában kevéssé volt jelen. Kilencvenhét évet élt, alattvalói szerették és tisztelték és kétség kívül megalapozta a Valentius család vitézségének hírnevét.

Albert már igen idősen, hetvennyolc éves korában lett gróf.

Huszonhárom évesen született egy törvényen kívüli gyermeke, Hildica, akit csak jóval később vett a nevére.

A csorbát kiküszöbölendő, feleségül vette Lady Ismanna Galahad kiasszonyt, de hat gyermekükből egy sem született élve és Ismanna az utolsó szülésbe maga is belehalt. Albert nyolc hónappal később feleségül vette Nancy Botha-t, Hildica édesanyját, akinek korábban köznemesi rangot és egy kisebb birtokot adományozott Bősárkányon.

Nancy a birtokán maradt, a gróf pedig két tanítóval igyekezett bepótoltatni Hildica elmaradt tanulmányait. A sietségre azonban aligha volt szükség, egyrészt, mert a gróf igen magas kort élt meg - nyolcvanhárom évesen hunyt el -, másrészt, Hildica kisasszony örökölte ősei éles elméjét és egészséges testalkatát. Néhány forrás egyenesen Angela Valentius reinkarnációjaként emlegeti, de sok helyen magasztalják karcsú alakját, a sportokhoz, különösen a lovagláshoz és labdajátékokhoz fűződő szenvedélyét és a Valentius családra jellemző sötét, erős hajzuhatagát, amit a szóbeszédek szerint sosem ért olló.

Hildica először huszonnyolc évesen lett menyasszony: Lord Hamlin Blasio kérte meg, ám egy szövődményes megfázásban életét vesztette, még az esküvő előtt.

Harminc éves korában Bernardus Pendragon szemet vetett rá, de kikosarazta és három évvel később hozzáment Lord Nicolas Siliushoz.

Három gyermekük született, két lány, Maline és Heloise, illetve egy fiú, Dederick. Maline tehetséges mágusként a Fiorei Mágusakadémai növendéke, okleveles varázslómestere lett, Heloise pedig szerelembe esett Bryant Erekkel, aki meg is szöktette 4E 250-ben Palotás melletti birtokára, végül két évvel később Hildica áldását adta rájuk. Dedericket a kor kissé lassú, butácska fiúgyermekként, később élesen papucs férjként jellemzi. Anyja közbenjárására feleségül vette Oriel Flavian kisasszonyt, aki házasságuk alatt négy gyermeket szült, de a leírások szerint ezek közül egyedül Walther volt Dederick fia. A többi gyermeket Hildica utasítására már ötéves korukban Napkorba küldték, ahol hosszú évek múltán mindannyian lovaggá váltak: Sir Gilav, Sir Milo, Sir Adie, Lady Merilda életükben különleges sikereket nem ért el.

Dederick 4E 265 telén megcsúszott a révleányvári vár belső kertjének lépcsőjén és szörnyet halt. Hildica erre átépíttette a kastélykertet, és szobrot állíttatott fia emlékére. Örököseként pedig Walthert jelölte meg, aki örökölte apja vonásait, de szerencsére mentális problémáit nem.

Walther három évesen kapta meg a grófi címet, anyja helyett Gylbarde Silius lett mellette régens és később tanítója.

Amint nagykorú lett, átvette a grófság irányítását és számos rendelkezést hozott a fegyvergyártás minőségét és mennyiségét illetően. Ekkor kezdett a Valentius grófság rendkívül aktívan részt venni a Királyi Hadtestek és az Egyesült Népek Seregének utánpótlásában. Tizenkilenc éves korában feleségül vette az akkor már özvegy Lady Amelia Iweint. Amelia első házasságából származó fia, Lord Tommy Flavian kapta meg az asszony földjeit, melynek Hosszúvíz volt a központja. Házasságukból három leánygyermek született: Mariott Valentius (4E 298-322), Julianna Valentius (4E 300-338) és Adelaide Valentius (4E 302-356). Walther első sorban a nyugati kapcsolatait kívánta megerősíteni és nevelt fiát sem vette a nevére. Mindhárom leányának az ekkor már igencsak megerősödött Silius családból választott férjet. Walther sokat szigorított a grófság törvényein és keményebben adóztatott, mint elődei, ezért nem kedvelték annyira, mint a grófnőket előtte. Ellenben megerősítette a Révleányvári városőrséget és megteremtette kora legjobban képzett és felszerelt őrségét. Komoly összeget fordított a városfal megerősítésére és kijavítására is.

Walther halála után unokája, Emerick Valentius (4E 318-330) lett a Valentius grófság örököse.

Régensként pedig édesapja, Lord Artus Silius (4E 291-343) vezette a grófságot fiának korai, targikus haláláig. Emerick tizenkét esztendős korában egy vadászaton bukott fel a lovával és olyan szerencsétlenül esett, hogy azonnal szörnyethalt. Walther második leányának, Juliannának ekkor már két gyermeke született. Az idősebbik, Lord Adam Silius (4E 317-372) a Silius grófság későbbi örököseként nem vezethetett egyszerre két grófságot (és ekkor még maga is gyermek volt).

Adam húga, Merilett Silius (4E 320-396) felvette édesanyja családnevét és nagybátyja, majd később édesapja régenskedése mellett lépett a grófság élére.

Merilett Valentius grófnő sikeresen összetartotta grófságát ebben a rendkívül kaotikus időszakban. Ebben segítette őt leendő férjének családja, a Rowanok jelentős politikai befolyással rendelkeztek a fővárosban és sokat tettek azért, hogy a Tyrannus grófság megalakulásakor a Valentius grófság minél kevesebb területet veszítsen.

Házasságkötése Lord Stephanus Rowannal gazdasági tranzakció volt, mely hosszú távon kompenzálta a kiesett bevételeket és adókat. Két gyermekének hasonló módon, közvetítő útján kerített házastársat. Fiának, Fareman Valentiusnak (4E 345-373) a Nyugati Szövetség felől Lady Lily Erek kiasszonyt, leányának Harsent Valentiusnak (4E 347-415) pedig a Keleti Szövetségből Lord Remont Blasiot (4E 342-364). Amilyen kiegyensúlyozott és boldog volt Fareman és Lily házassága, annyira viharosra sikerült Harsent és Remont frigye. Harsent három évvel később egyszerűen visszaköltözött Révleányvárba és többé nem vett tudomást férje létezéséről, aki - valljuk be - nem is kereste őt. A kisasszony a művészeteknek szentelte hátralevő életét, azonban az utókor már bátran megállapíthatja, hogy ehhez nem volt semmi tehetsége.

Fareman Valentius gróf egy minden téren stabil és jól működő grófságot örökölt anyjától.

Azonban az országban egyre erősödő fajgyűlölettel neki is meggyűlt a baja. A Valentius grófság lakosságának ekkor nagyjából mindössze a harmada volt ember, még kevesebb volt a törp. Az egyébként összetartó elf többség csoportokra szakadt, néhány társaság határozottan állította, hogy egy elf többségű terlet élén nem állhat más fajú vezető. Fareman felesége révén megerősítette a kapcsolatot Pelor egyházával, újabb lovagokat hozva a városba, akik segítettek a rendfenntartásban és a lázongók felkutatásában is. A helyzet élességét jól mutatja, hogy a városban bujkáló lázadók 4E 370-ben felgyújtották a Pelor katedrálist is. A gróf a fiait ekkor a magosligeti kúriába költöztette. Raymond Valentius (4E 358-402) és Roberto Valentius (4E 363-) így csak későn értesültek szüleik haláláról: 4E 373-ban, a Királyi Tanács ülésére tartva a hintójukban mészárolták le a grófot, feleségét és kíséretét, amint azok elhagyták a várost.

Raymond Valentius gróf épp elég idős volt, hogy átvegye apja székét.

Segítséget kért és kapott XII. Marcellus királytól és kegyetlen megtorlásba kezdett. A grófságban egyetlen elf sem maradhatott biztonságban. Minden férfi, nő és 60 évesnél idősebb gyermeknek két (nem elf) tanút kellett állítania, akik eskü alatt vallották, hogy az illetőnek nem volt köze a merénylethez. A rengeteg előállítás három évig húzódott, ekkor a Belrannel gróf a Nyugati Szövetségből való kizárással fenyegette meg Raymondot, aki megszüntette a nyílt üldözést. Ennek ellenére még haláláig tartottak a feljelentések és azok kivizsgálása. A gróf rendkívül ügyes harcos volt, de nem kerülhette el a végzetét. 4E 402-ben, a Nyár első napján tartott felvonuláson családja körében nyakon szúrta egy merénylő. A tettest sosem kapták el. Roberto Valentius bátyja halálakor már nyugodt, családos ember volt, aki csak ünnepnapokon utazott Révleányvárba, egyébként a magosligeti kúriában élt. Felesége a híresen szép Victoria Randull (4E 382-) négy gyermekkel ajándékozta meg a párbaj-bajnokot: Walther Valentius (4E 397- ), Merilett Valentius (4E 398- ), Angela Nylanna Valentius (4E 399- ) és Dolbert Valentius (4E 399- ).

Roberto Valentius gróf tudta, hogy az életükkel játszik, ha visszatér Révleányvárba és folytatja a szülei és bátyja politikáját.

Rendeleteket adott ki, melyek garantálták a megtorlások végét, nyilvánosan bocsánatot kért a meghurcolt közösségtől és fellépíttette az Ehlonna templomot a Templom negyedben. Hivatalába igyekezett minél több elfet és félelfet foglalkoztatni, gyermekei mellé elf tanítót, Lia Sylvanast fogadta. Bár úgy tűnt, hogy a legtöbb problémát sikerült megoldania, legkisebb gyermeke, Hildica Valentius (4E 403- ) születése után házassága végérvényesen megromlott feleségével. Victoria 4E 406-ban kisajátította a gróf egyik vadászkastélyát és kérvényezte a házasság felbontását. Mivel Victoria családjának legalább akkora befolyása volt a politikában, mint Robertonak grófként, a házasságot felbontották. Ugyan a kastélyt Victoria nem kapta meg, ennek ellenére továbbra is ott él, hogy kellő képpen bosszantsa exférjét. Walther fiuk felnőve feleségül vette Elizabet Tibaut kisasszonyt (4E 399- ), aki egy gyermeket szült neki: Felix Valentiust (4E 414- ). Merilett Valentius a nelremneli helytartó fiához, Linve Kohirehez (4E 264- ) ment feleségül Zililonba, Ange Valentius pedig Laspdyel Pendragon gróf (4E 392- ) felesége lett és ikerfiúkat hozott a villágra: Drolvus és Silgoran Pendragon (4E 416-).

Valentius grófok

• 15-72 Bartelemi Valentius, felesége Lady Maudel Blasio
• 72-77 Otto Valentius, felesége Lady Ela Galahad
• 77-122 Angela Valentius, férje Lord Joss Galahad, Sir Barett Powell
• 122-127 Gilbert Valentius, felesége Elenaril Belrannel
• 127-199 Joanette Valentius, férje Lord Wiscard Silius
• 199-250 Henrik Valentius, felesége Lady Victoria Albinus
• 250-255 Albert Valentius, felesége Lady Ismanna Galahad
• 255-263 Hildica Valentius I., férje Lord Nicolas Silius
• 263-319 Walther Valentius I., felesége Lady Amelia Iwein
• 319-330 Emerick Valentius
• 330-345 Merilett Valentius I., férje Lord Stephanus Rowan
• 345-373 Fareman Valentius, felesége Lily Erek
• 373-402 Raymond Valentius
• 402- Roberto Valentius, felesége Victoria Randull