Valentius grófság területei

Kovácshida

A Farkaslyuk erdő szívében, a Békás-tó partján a Valentius grófság megalakulása óta számos alkalommal telepedtek le emberek. A sűrű, zord erdőt az őslakos elfek, ha tehették, elkerülték, ők északabbra, a Mogyoróska vidékén alapítottak közösséget.

Ez a kis falu egykor még a napkori apátság területe volt. Később egy királyi bajnoknak lett adományozva (4E 258, Lady Rokilda Valentius, Kord lovagja), majd falut alapítottak a területen.

Még jóval korábban az előtt Gilbert Valentius a birtokot a Tibaut-családnak adományozta, ahol az apja három lakószintes, elegáns vadászkastélyt építtetett. Az épület 4E 225-ben tűzvészben nagyrészt elpusztult. Ezt követően a birtokot az akkor már elkészült apátság kapta meg.

Kovácshida jelenleg is a Valentius grófi család birtoka. Elsősorban vadászatból, fakitermelésből élnek lakói. A kovácsműhelye kisegítette az apátság és a Vasannai Reguláris Hadsereg 2. Hadosztályának mestereit is. A kitermelt fa egy részét a naposvári kovácsműhelyben használják. A faluban hetente egyszer tartanak vásárnapot, ahol naposvári, nagyrévi és tószegi kereskedők is rendre felbukkannak. A falu a negyedkor végén megsemmisült, de néhány évvel később a túlélők egy része visszatért ide és újjáépítették azt. Ebben jelentős anyagi segítséget nyújtott az ifjú XIII. Marcellus király, Kord és Solioran egyházai valamint a Révleányvári Kovácscéh is. A megújult település ékköve az Arany mellvért fogadó, mely városi fogadókra jellemző kényelmet biztosít az átutazók számára. Ez a háromszintes épület éttermet, fürdőházat és húsz kétágyas szobát foglal magában, rendelkezik egy húsz állású istállóval is, és csupán 1 aranyba kerül egy napra (s az istálló még egybe). Természetesen újjáépült a falu kovácsműhelye is - mely a tűzvész kiindulópontja volt. Az épület ezúttal a lakóházaktól távolabb, a falu északi szélén kapott helyet és egy esővízgyűjtő ciszternát építettek a közelébe. A kétszintes épület hasonló a korábbihoz, de ezúttal mindkét szintje kőház.

A település jelenleg alig 100 lelket számlál, de a grófságnak feltétlen érdeke, hogy a falu minél hamarabb visszanyerje egykori gazdasági teljesítőképességét. Lakói főként emberek, de akad néhány elf és félvér is.

Jelenleg egy Kord és egy Estanna szentély működik a faluban. Előbbi a település védelmét erősíti a Révleányvári városőrség kirendelt katonái mellett, utóbbi pedig főként gyógyítói és alkimista szolgáltatásokat nyújt a helyiek számára. (A városőrség erre a területre kirendelt kapitánya Naposváron székel.)

Hivatalosan Ároktő a falu része, azonban önálló uradalom. A tanya Christian Ennelis, az Egyesült Népek Serege hendrogi főparancsnokának a tulajdona. Emiatt a birtok királyi kegyből adómentességet élvez. A főparancsnok a családjával már évek óta nem él itt, de az 55 fős, megbízható személyzet az intézőjük irányítása alatt folyamatosan termel, birkákat és kacsákat tenyésztenek itt. Az Ennelis uradalmat elkerülte a falut sújtó tűzvész. Jelenleg tizenhárom épületből áll, mint a főparancsnok kúriája, a munkásokat elszállásoló négy épület, istállók, ólak, szín és a pajta.

Kovácshida korábban három-öt helyiséget befogadó, egyszintes faházak sorából állt, az egyetlen kő alapzatú és kétszintes épület a kovácsműhelye volt (a helyi legenda szerint a Tibaut-vadászkastély építőköveit használták fel az alapozáskor). Jelenleg takaros kő-és vályogházak állnak alaposan megtervezett rendben. A letisztult falu-kép egyértelműen törp tervezés eredménye: a falu központjában az ötszög alakú vásártér áll, innen nyílnak az utcák és itt áll a fogadó és Kord szentélye is. A kisebb alapterületű, kétszintes lakóépületek alsó szintje a talajszint alatt fekszik. Külső falaik fehérek, sötétzöld cseréptetők fedik őket. A lakóházakat léckerítések választják el egymástól, kordában tartva a ház körüli jószágokat. A házak előtt és több helyen kis virágoskerteket telepítettek, melyekben főként gyógynövények növekednek. Estanna rönkszentélye a falu keleti szélén áll. Itt két pap és egy druida teljesít szolgálatot. Selphie, Nieven és Almer Nelrenmelből érkeztek, erősítve a városállam és a grófság közötti kapcsolatot. (Nelrenmel helytartója Merilett Valentiust, a gróf lányát vette nőül.) A három elf segítőkész, de kívülállók az emberek lakta közösségben. Még sok időnek el kell telnie, hogy beilleszkedjenek, és komoly boszorkányvadászatot indítana el, ha kiderülne valamelyikükről, hogy zililoni kém.

Ároktő épületei még a régi faluképet tükrözik vissza. Csupán a kúria első szintje épült kőből, az emelet és a többi épület fa- és rönkházak sora. Itt jól megfigyelhető az ember házakra jellemző, szegek nélküli illesztésekkel készült ácsmunka, melyre igen büszkék és hagyományosan az egyik legősibb mesterség eredménye.

A faluba három út vezet: észak felől, Napkor irányából (biztonságos nyugatról, a Békás déli partján, Nagyrév felől (banditák és útonállók kedvelik) és kelet felől, a Farkaslyukon át Tószeg felől (a vadállatok és szörnyek komoly veszélyt jelentenek az utazókra).

A faluban olajlámpások világítják meg a fontosabb csomópontokat, ezeket a városőrség arra kijelölt tagjai gyújtják meg és oltják el. Az ivóvizet két kútból nyerik, az egyik a falu északi, a másik a nyugati részén áll. A falu temetője a napkori apátságban található.

A település közigazgatási szempontból Révleányvárhoz tartozik, de a helyiek az ügyesbajos dolgaikkal általában a napkori intézőt keresik fel. Nem meglepő, hiszen a helyi életet a Kord szentély vezetője, Lady Arther szervezi, aki az apátság egyik szent lovagja. Segédje a fegyverhordozója, Arnold. A hollófekete hajú, sötét bőrű lovag már az újjáépítés kezdetekor elnyerte a helyiek bizalmát. Kiváló szervező képessége és jó diplomáciai érzéke miatt könnyedén kötött kompromisszumokat. Munkájában mindig precíz, de kellemes természetű nő általában a szentélyben vagy a fogadóban található, míg Arnold rendszerint sietve szedi a lábát egyik helyről a másikra. A nyakigláb, vörös hajú, szeplős ifjú szinte eggyé vált az új Kovácshida képével.

Bár Kovácshida még mindig csupán egy eldugott kis falu az erdő közepén, biztonságos menedéket nyújt mindazoknak, akik a Déli Silius és a Tyrannus grófságok között kívánnak utazni. Közelsége miatt gyakori pihenőhelye a 2. hadosztály tisztjeinek is, és az évente kétszer megrendezett napkori atlétikai játékokra igyekvő utazótömeg is különleges forgalmat generál az amúgy csendes település életében.

Rejtélyes módon a falu korábbi kovácsmesterének, a Révleányvári céh elismert tagjának, a tűzvészben nyoma veszett. Kovács Gézáról azt beszélik, hogy áldozatul esett a tűznek és a romoknak, azonban a teste sosem került elő. A faluba visszatért lakók közül néhányan látni vélték holdtalan éjszakákon, az utcákon bolyongó, panaszosan nyöszörgő szellemét.

Farkaslyuk erdő

A Valentius grófság legdélebbi erdősége. A Déli Silius és a Tyrannus grófságokkal határos vidéken terül el. Nyugatról a Békás, keletről a Halastó határolja. Délről a Pásztori, északról a Kutas dombság. Az erdő Vasanna egyik legveszedelmesebb rengetegeként vált ismertté - ami ismerve a többi erdőséget, nem kis szó. Általában még az útonállók, banditák és goblinok is elkerülik, A toronymagas, sötét levelű fák sűrűjében számos rémség ütött tanyát: farkasfalkák mellett a worgok egyik kedvelt otthona. A dimbes-dombos terepen számos alkalmas odút találnak ezek a fenevadak maguknak. Az erdőben bőséges a zsákmányállat is, szarvasok, őzek, vaddisznók és kisebb testű élőlények, mint rókák, borzok és rágcsálók élnek nagy számban. Az erdő változatos madárvilága egyelőre nem nagyon keltette fel a környéken élők érdeklődését, noha a vadászok időnként látni vélnek a lombok között hatalmas árnyakat is. A sűrű lombkorona miatt az aljnövényzet csekély és vastag levéltakaró borítja a talajt télen-nyáron, ami megkönnyíti a bestiák számára a vadászatot. Ugyanakkor emiatt a csapdászat is elterjedt vadfogási forma az emberek körében - egy elf sosem vetemedne ilyen aljasságra! A gyanútlan vándorokra a mérges kígyók és hatalmas pókszörnyek is veszélyt jelentenek. Az erdőben számos kisebb forrás fakad, ezek vize általában kicsi tavakban gyűlik össze, amiben halakat nem, csupán békákat találni. A terület ugyanakkor gazdag a gombákban és számos mérgező- vagy gyógynövény él itt, melyeket a gyógyítók és az alkimisták szívesen felvásárolnak.

A Farkaslyuk az év minden szakaszában baljós, borongós és sötét. Aki egyszer felkészületlenül és magányosan belép oda, kicsi eséllyel tér vissza ép bőrrel - már ha kikeveredik onnan. A tavaszi esők sarassá és csúszóssá teszik az erdő talaját, ekkor az emberek, ha lehet, elkerülik annak belsőbb részeit. Nyáron és ősszel a környéken élőknek megélhetést biztosít a rengeteg, de ahogy rövidülnek a napok, van, hogy a hajnali köd egész nap kitart. A levegő ilyenkor fojtogató a fák között. Télen a magas hó beborítja a nagyrészt lombját vesztett vadont, és a fenevadak néha egészen a falvakig lemerészkednek élelem után kutatva. Emiatt aztán az első hó után Kovácshida némaságba burkolódzik és ebbe a befagyott állapotba dermedten vár tavaszig.

Naposvár

Ez a kis, dombokkal körülvett község már akkor is pezsgő és virágzó volt, amikor a grófság megalakult. A falut körülvevő nagyszerű minőségű termőföldek miatt azonban a korona és a grófi család is úgy vélte, hogy kár lenne elpazarolni a természet adta erőforrásokat, és várossá fejleszteni a települést. Naposvárnak jelenleg kicsivel több, mint 3000 lakója van, de igen nagy a népmozgás a környéken az elmúlt egy évtizedben.

A falu lakosságának nagy része földműveléssel foglalkozik, többségük a grófi család jobbágya - azaz az általuk megművelt föld a Valentius család birtokában van. A falu határában - és a Kutason általában - árpát, zabot, repcét és komlót termesztenek. Vannak kisebb szőlőskertek és gyümölcsösök is, háztájiban pedig burgonya, sárgarépa, hagymafélék, káposztafélék és tökfélék teremnek a gyümölcsök mellett. Ez meghatározza a helyi konyhát is. Haszonállatból a sertés, szárnyas és kecske található a legtöbb háznál, de van egy tehenészet is, és többen tartanak markos lovakat, melyeket a szekérvontatás mellett a földeken is használnak, az eke húzására. A növénytermesztésnek ezt a szántással és vetéssel történő művelését az emberek az ősi kontinensükről, Lifeonról hozták magukkal és akkor kezdtek itt földeket művelni, miután az orkokat kiszorították a vidékről a Harmadkor elején.

A közösségben túlnyomó többségben emberek élnek, elvétve akad másfajú személy.

A községben többszáz kisebb-nagyobb lakóház áll, ezek rendszerint több generációnak adnak otthont. A vályog és kő épületeket és portákat színesre festett léckerítések választják el egymástól, nem egyszer kisebb virágoskerttel kiegészítve. Az itt élők nagyon büszkék a tiszta és rendezett udvaraikra és a jól karbantartott otthonaikra. A házak között műhelyek bukkannak fel, szekérkészítő, kovács, asztalos, bőrműves, borász és szerszámkészítő mesterek élnek itt. A kovácsmester, Terras Borri (törp) a Révleányvári Kovácscéh egyik elismert mestere, és azon kevés másfajúak egyike, akiket a helyiek megtűrnek maguk között. Borri sötét hajú és dús szakállú, magának való alak, aki főként a grófnak dolgozik: a királyi adóban elrendelt fegyverszállítmányt készíti el az Egyesült Népek Serege számára. A lándzsákhoz és nyílvesszőkhöz a faanyagot Erdőmellékről és Kovácshidáról kapja, ezért is nyitott műhelyt a településen. A mester nem szokott a fogadóban enni és a templomot is kerüli - más a vallása -, de a piacon megjelenik heti két-három alkalommal zárás előtt, hogy megvegye ugyanazokat a tételeket: kenyeret, kecskehúst, káposztát és krumplit (évente egyszer sót).

A faluban öt közkút van, de egyes házak udvarán is találni ilyen vízforrásokat. A legnagyobb kút a 25 láb átmérőjű "Napkút", ami egy rendkívül jól karbantartott és állandó tisztító varázslattal ellátott víznyerőhely. Ez a legnagyobb útkereszteződésében, a falu középpontjában áll.

Ezen a téren, a nyugati oldalon áll Solioran temploma, melynek tornyán egy arany napkorong ragyog. A szájhagyomány szerint az arany díszt a templom megépülését követően öt alkalommal egymás után ellopták, de valamilyen rejtélyes módon mindig megkerült. A torony a legmagasabb építmény a faluban, mivel három szint magasba lehet felkapaszkodni benne. Egy kis bronz harangot tettek ide, hogy veszély esetén azzal figyelmeztethessék a lakosságot az evakuálásra. Az egyhajós templom hagyományosan kívül-belül fehérre van meszelve, és csupán a tető vonala alatt találhatók rajta félkör alakú ablakok, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy összegyűjtsék a kelő nap fényét. A templom nehéz, kétszárnyú faajtaja napközben mindig szélesre van tárva. Így nehéz észre venni az azon található faragványt, mely négy térdeplő lovagot ábrázol, amint felfelé tekintenek. A dombormű utalás egy ősi, Vasanna alapítását megelőző legendára, mely Solioran szent ereklyéiről és a az azokat hordozó hősökről szól. A négy alak a bejárat felett látható, kőből faragott napkorongra tekint fel, mely az istenség címere. Odabent nincsenek bútorok, csupán a szentélyben áll egy aranyozott, fehér márvány oltár és előtte egy márvány szószék. Az épület padlója egyszerű, fehér kőlapokkal van lerakva. A templomban egy idős pap szolgál, József atya, aki már alig lát és hall, de igyekszik ellátni a napi feladatait. Kopasz feje és fehér csuhája a falu egyik állandó jelensége. Az ő munkáját segíti lánya, Holdas Hanna, a falu füvesasszonya és gyógyítója. Háza a templomtól északra található. Hanna előszeretettel vásárol fel alapanyagokat az átutazóktól, így változatos keverékeket és gyógyszereket tud készíteni. Akinek szüksége van rá, még szentelt vizet is be tud szerezni nála. Az atya a lányával él, de kora reggeltől vacsoraidőig a templomban fogadja a híveket. Hanna a falusi asszonyok mintaképe, telt alkatával, pirospozsgás arcával és barna kontyával. Minden reggel a piacra megy, majd ebédet egy gyógyszereket készít, ha más feladata nem akad. Néha a közeli dombokon gyűjtöget növényeket a munkájához, vagy elutazik Révleányvárba, hogy különleges alapanyagokat szerezzen be. Esténként általában az otthonában szent szövegeket olvas fel az idős apjának, aki már ezt nem tudja megtenni magának.

A Bátor lovag fogadó a főtér nyugati oldalán, a templommal szemben áll. Ennek a kétszintes épületnek az emeletén tíz szoba várja a vendégeket, akiket 2-4 ágyas szobákban tudnak elszállásolni. A fogadónak van saját istállója is. Ember és hátas számára öt-öt ezüstért biztosítanak szállást. A Bátor lovag konyhája igen kedvelt a helyiek körében is, így ebéd és vacsora idején mindig tele van. Ebben persze az is segít, hogy Pali bácsi, a büszke tulajdonosa, mindig szemrevaló hajadonokat foglalkoztat felszolgálóként. Naposvár legszebb leánya, Babett, hat évig szolgált fel itt, mielőtt házvezetőnőnek szegődött volna el egy nemesi családhoz, Révleányvárba. A szürke kőépület az egyik legöregebb ház a településen. A tetőt és a nyílászárókat már többször cserélni kellett, de a falai büszkén állnak. Pál úr a felesége családjától vette át, akik állításuk szerint egészen az első ide érkező ember telepesekig tudják visszavezetni a családfájukat. Pál úr a mindennapjait a konyha és a fogadó pultja között szaladgálva tölti, valószínűleg ez az oka, hogy még nem hízott el, bár a szőke hajvonala évről évre feljebb kúszik. Széles mosolyával bátorítja a betérőket maradásra. Felesége a konyhát vezeti: Anne apró termetű, éles nyelvű asszony, aki katonás vezényszavakkal irányítja a szobalányokat és konyhalányokat. Vénségére kissé házsártossá vált, amit a beosztottjai egyre nehezebben viselnek el.

A fogadóval szemben, a templommal átellenben, egy kis piactér van. Hetente egyszer nagyobb vásárt tartanak itt és a téren, de ezen a kis részen négy állandó stand áll, melyek szinte minden nap kinyitnak. Rosa, Esther, Markus és Tim komolyan veszik az eladói feladataikat, de meghallgatnak és megosztanak minden pletykát, ami csak a fülükbe jut. Náluk a helyiek mindent beszerezhetnek, ami a mindennapinapi tennivalóikhoz szükséges. Rosa rézhajú, fiatal, energikus nő, aki a családi kertészetben termelt árut kínálja. Nála lehet fűszereket, gabonát és aszalt gyümölcsöket is beszerezni, melyet máshonnan kap meg. Rosa standja körül mindig legyeskedik egy-két rajongó, mivel még hajadon. Esther szatócsholmit és vásznat árul, emellett vállal bérvarrást is. Kézművessége híres a környéken, gyakran rendelnek nála hímzett ajándékokat. Az asszony kissé féltékeny Rosa népszerűségére, mivel a stand, a vándorkereskedő férje és négy gyermekük mellett levegőt venni is alig van ideje, és elhanyagoltnak érzi magát. Persze, ha a munkáit dicsérik, az mindig jókedvre deríti. Markus egy őszülő halántékú özvegyember, aki a népes rokonságában megtermelt hús- és tejtermékeket kínálja eladásra. Az övék a falu tehenészete is. A nagybátyja a Nagyérre jár ki halászni, így hal is gyakran akad a kínálatában. Próbál hatni Rosa eszére, hogy ha összeházasodnának, a két pult összevonása - akár egy bolttá - javítaná a bevételüket, de az ifjú hölgy úgy tűnik, hallani sem akar a dologról. Tim a mindenes a piacon, nála a lábastól a fakupáig mindent be lehet szerezni, ami egy házban elkél, de ha mégsem, akkor hamarosan hozat. A mackó termetű, sötét képű figurát sok éven át "Kicsi Timmy"-ként becézték, és vándorkereskedőként és testőrként egy karavánnal járta az ország nyugati vidékének piacait. Amíg egy napon, csupán a csodával határos módon, túlélt egy rajtaütést. A banditák otthagyták meghalni az út szélén, ám ő valahogy mégis elküzdötte magát a legközelebbi tanyáig. Mikor felgyógyult a sérüléseiből, keresett egy békés kis települést, vett egy házat, és már nyolc éve ki se dugta az orrát a falu határából. Korábbi kapcsolatait most arra használja fel, hogy beszerezze a vásárlóinak amire szükségük van. A piac kora reggel nyit és szürkületkor zár, az itt dolgozók ezt követően hazasietnek - na jó, Tim talán annyira nem, mert fél lábára lesántult a kalandja miatt.

A negyedik sarkon egy fehérre meszelt, oszlopos tornácos, hosszú épület van: az iskola. Itt dolgozik Holdas Hanna férje, Ferenc, aki írni-olvasni és számolni tanítja a helyi gyerekeket és felnőtteket. Az épületben van egy kis könyvtárszoba, egy tanterem és egy kis irodahelyiség, mivel Ferenc a falu körüli gazdaság intézőjeként és közigazgatási elöljáróként is tevékenykedik a gróf számára. Ferenc reggel egyenesen ide siet, ahol délelőtt azt tanítja, aki beesik. Attól is függ a tanulóinak száma és összetétele, hogy milyen az időjárás, vagy épp milyen munkát kell elvégezni a földeken. Délután a birtok ügyeit intézi, és havonta egyszer Révleányvárba utazik, hogy beszámoljon Engeram János úrnak, aki a gróf személyes intézője. Az adót negyedévenként szolgáltatják be a grófnak, ezt a szállítmányt is személyesen szokta kísérni. Ferenc katonaviselt ember, a 2. hadosztály hadnagyaként szerelt le. Sötét haja és szeme van, fegyelmet parancsoló arckifejezése, viselkedésre ösztökéli a legneveletlenebb falusi suhancot is. Állítólag egyszer egy útonálló megállította az adószállítmányt szállító szekeret, mire Ferenc úr összeráncolta a bozontos szemöldökét, és a bandita fegyverét elhajítva elmenekült a vadonba...

Az iskola mellett egy öregebb lakóház áll, de az ajtajára a Valentius család címerét festették fel. Itt állomásozik a Révleányvári városőrség kirendelt egysége, akik a falu békéjét és biztonságát őrzik. Hozzájuk tartozik Erdőmellék és Kovácshida védelme is, amit Renfred kapitány szervez meg ebből az épületből. A kapitány rendszeresen megfordul a piacon, a fogadóban és a templomban, de találkozhatnak vele az utazók járőrözés közben is. Renfred harmincas éveiben járó, nyurga, nyakigláb figura, göndör, világos hajjal és széles szájjal. Ha nagyon siet, karjait szélesen lóbálja maga körül. Természete is inkább mélázó, s emiatt aki ismeri, nehezen veszi őt komolyan a posztján. Pedig nem buta, csak sok mindenen jár az esze... Sajnos szereti a rossz vicceket is.

Naposvár utcái kövezettek és négy irányban vezet ki út a településről. A legszélesebb ezek közül észak-déli irányban szeli át azt, a főtéren is áthaladva. Ez köti össze a Valentius grófság központját, Révleányvárt, a Tyrannus grófság béli kisvárossal, Tószeggel (s halad tovább annak központja, Ikervár felé). Nyugati irányban két keskenyebb út vezet. Az, amelyik Napkor apátsága felé tart, jól karbantartott és kövezett, mint a kereskedelmi út. A másik alig több, mint egy keréknyom, és gyalog nehezen járható, főként esős-havas időben. Ez Erdőmellék falva felé vezet.

Naposváron nincs közvilágítás, de a helyiek gyakran tesznek ki lámpásokat a kapujuk fölé, ha valaki még nem ért haza sötétedésre. Az esővizet árkokkal vezetik el a Szedres patak felé, mely a falutól nyugatra csörgedezik. A patak felett híd ível át mindkét nyugatra vezető úton.

Naposvár békés település, ahol csak ritkán történik valami kellemetlen esemény. Vadállatoktól és szörnyektől nem nagyon kell tartaniuk, ha pedig banditák bukkannak fel a vidéken, a grófság azonnal a segítségükre siet. Talán a verekedések és egy-egy gyilkosság a legtöbb, amit fel tudnak mutatni, valahogy még a tolvajok is kerülik a környéket. A legnagyobb veszélyt az aszály és a járványok jelentik a helyiek számára.

Erdőmellék

Ez a kis falu a Hidas-hegység lábainál elterülő Mogyoróska mellett épült fel. A legfontosabb épülete a fűrészmalom, melynek a szerkezetét a Szedres-patak vize hajtja meg. A terület mindig is elf otthon volt, a hegytől védett erdőben egy elf közösség élt a másodkorban is. A lakosai a hegyekbe menekültek a támadók elől, majd mikor az Egyesült Népek Serege felszabadította a területet visszatértek az őseik földjére. Az emberek a dombságon letelepedtek és csakhamar több fára volt szükségük az építkezésekhez, így egy favágó telep alakult ki a Mogyoróska szélén. Az erdőben található elfek lassan más vidékekre költöztek, míg a Negyedkor elején a közösség vezetője az akkor alapult Valentius grófságnak és Bartelemi Valentiusnak ajánlotta fel az erdőt. A Valentius család vadászkastélyt építtetett a favágó telep közelében, és ez volt a település első állandó épülete is. Néhány elf ide költözött az erdőből, hogy segítse a favágók munkáját és az erdő megújulását. A beköltözők és a favágók is házakat és kalyibákat építettek maguknak, komolyabb utca-rendszer nélkül. 4E 260-ban épült meg, grófi támogatással, a ma is álló fűrészmalom. Ugyanabban az évben nyitott meg a Szégyenlős Gomba taverna, mely mára inkább kocsma, mint fogadó. Színvonala az évszázadok során meglehetősen hullámzó volt.

A fűrészmalom egy zord kőépület, hatalmas fa kerékkel, melyet aszályos időben a munkás kezek is forgásra bírhatnak. Anders, a mostani tulajdonosa, tíz évvel ez előtt vásárolta meg a grófságtól az akkor már igen csak renoválásra szoruló épületet. Akkor kicserélték a teljes tetőszerkezetét és a kereket, valamint új fűrészlapot kapott. Anders jelenleg is a falu leggazdagabb személyének számít, de a helyiek nem tekintenek rá elöljáróként. Munkásait kifizeti, de szinte az utolsó leheletükig dolgoztatja, s a malom, ha van rá mód, éjjel-nappal termel. Az öregnek van egy szép és kényelmes háza a malom mellett, de a felesége halála óta egyedül él benne: a gyerekei Révleányvárba költöztek. Anders nem sokat kérdez, és az elvégzett munka után azonnal fizet, így gyors pénzkerestet kínál bárkinek, aki hajlandó bepiszkolni a kezét. A fűrészmalomban felvágott faanyagot Naposvárra, Napkorba és Révleányvárba szállítják el, de a falu házai is főleg abból épültek.

A Szégyenlős Gomba eredetileg munkásszállónak készült egy magát okosnak gondoló révleányvári kereskedő pénzéből. Az épület - ami nagyjából félúton helyezkedik el a fűrészmalom és a templom között - azonban többször lángra kapott, az olcsó italtól lerészegedő, gondatlan munkások miatt. Idővel a szálló részét jobbnak látta felszámolni, és egy helyiséges kis kunyhókat építtetett eladásra. A befektetőnek azonban váratlanul nyoma veszett, és azt beszélték, hogy a Fekete Nyíl, az ősi elf földek védelmezőinek fanatikus csoportja számára, elfogadhatatlan volt, hogy valaki így árusítsa ki az őseik által ajándékba adott területet. Azóta mindenki ott építkezik, ahol helyet talál, és nem zavarja el őket onnan senki, amíg beszolgáltatják a negyedéves adót. Emiatt aztán a falu lakóinak összetétele - bár többségében emberek - igen változatos. A Révleányvárból kirendelt városőrség igyekszik nem nagyon tudomást venni, amikor egy-egy gyanús alak - feltehetőleg szökevény - telepszik meg a környéken. Ez a kimondatlan amnesztia azonban csak addig tart, amíg meg nem szegik ismét a grófság törvényeit.

Ilyen személy "Benedikt" Béla, aki új nevét Lia Sylvanas papnőnek köszönheti. Az egykori martalócot a papnő sebesülten találta az erdőben, és mint minden beteg "állatot", visszavitte a templomba, hogy meggyógyítsa. Béla életében nem sok kedvességet kapott, és megindította az elf gondoskodása. Emellett a templomban találkozott Erikával, egy favágó lányával, aki hasonlóan jól bánt vele. Béla a faluban maradt, a fűrészmalomban dolgozik és házasságuk alatt eddig öt gyermekük született - egyet sajnos az Erdőmelléket sújtó rettenetes átok miatt* el kellett temetniük.

A faluban álló kalyibákat sokszor lebontották és újjáépítették, de alig sikerült utca szerkezetet kialakítani és a településképen javítani. Egyetlen nagyjából értelmezhető utcája van, ami a Naposvárból ide vezető út folytatása. Ez elhalad a fűrészmalom mellett, másodszor is keresztül szeli a Szedrest, majd a grófi vadászkastélyig vezet. Ettől délre van még egy kivehető tér: ennek közepén az Estanna templom áll. Körülötte szegényes faházak sorakoznak - Béláé jobbról a harmadik.

A templomot hagyományosan mindig a Mogyoróskából ide költözött elfek vezették. Azonban az utolsó ilyen család tragikus története miatt ma egy, a révleányvári templomból érkezett papnő és két tanítványa fogadja a híveket. Miasys nővér fekete hajú, zöld szemű, középkorúnak számító elf, aki egész életében a grófság különböző pontjain élt. Megértéssel és szeretettel fordul az emberek felé. Tanítványai, a két barna lány, első unokatestvérek, gyakran versengenek egymással.

A templom egy fehér, kör alakú épület, tető nélkül: a közepén egy hatalmas, aranyszínű levelű fa* nő, amit akkor ültettek, amikor az erdőt az embereknek ajándékozták. A papságon kívül senki nem tudja, hogy maga a fa mágikus védelem alatt áll: nem lehet sem tűzzel sem fegyverrel kárt tenni benne. Ez a fa rendkívül fontos az elfek számára. A fa mellett egy kőoltár áll, rajta egy ágaskodó egyszarvú szobra, Estanna istennő jelképe. Az oltárnak azonban van egy titkos rekesze is, ahol egy szent ereklyét rejtettek el. Ez az ereklye központi szerepet játszott az itt történt rettenetes események során.

"Erdőmellék most olyan, mint egy elhanyagolt temető... A faházakat régen még azok az emberek építették, akik Estanna istennőt tisztelték. Erdőmelléken sok elf élt akkor és az emberek tanultak tőlük, utánozták őket. Az utóbbi hetven évben rájöttem, hogy az emberek sokkal többet képesek megtanulni, mint azt mi kinéznénk belőlük és sokkal gyorsabban tanulnak, mint a legokosabb elfek. Persze ebben az is benne lehet, hogy mi a kezdetektől fogva úgy gondoljuk, hogy bőven van még időnk... De vissza a templomhoz: Estanna úrnő templomában egy ereklyét őriztek. Mielőtt az emberek felépítették volna a templomot, a szentély ennek a háznak a helyén állt. A föld alatti kamra volt az ereklye titkos rejtekhelye addig. Attól tartok, mindkettő üres, az ereklye eltűnt. Megeshet, hogy már három éve? Estanna úrnő áldása nélkül Erdőmellékre pusztulás vár. Lassan eltűnik minden élet: a kertek helyett csak sár, az erdőből elmenekültek az állatok is. A termés évek óta katasztrofális, ahogy láttam, az emberek lassan a próbálkozással is felhagynak." Lia Sylvanas

Lia Erdőmellék utolsó ősi elf családjának sarja. Apja volt a templom papja, ám három évvel korábban meghalt. A nő nem tudhatta, hogy gyilkosságnak esett áldozatul, melyet tulajdon húga és annak szeretője követtek el. A másik lány valamiért úgy gondolta, hogy apjuk nem törődik vele eléggé, és egy gonosz szekta karizmatikus vezetője behálózta. Lia néhány ember betűt "rosszul", tünde megfelelőjével helyettesítve ír, valamiért így tanulta meg és soha, senki sem javította ki. Tanítványai ezt vették át tőle. Ettől kézírása a körülötte lévők szerint kifejezetten szép, s a laikusok számára mágikusnak tűnik.

Amikor Lia az erdőben imádkozik, a társai 1. nap +2 Ügyesség módosítót, 2. nap 50% betegség ellenállást (Szívósság mentő) és 3. nap 50% méreg ellenállást kapnak.

"Menjetek előre, könnyedén beérlek benneteket. Eljött az imádság ideje. Ha sikerül elérnem Estanna istennőt, az olyan lesz, mint egy gyertya fénye egy sötét bálteremben: látni kevés, de mégis tisztán észlelhető. Talán áldását adja az utunkhoz." "Míg imádkozom, az erdő lakói számára láthatatlan vagyok."

Lia számára kb. 30 éves korig minden ember gyermeknek minősül. Nagyon szereti a gyerekeket.

"Tudod, fiú, az elf tanul, formálódik, lassan halad egy irányba. Elér egy kort, de nem nevezi magát felnőttnek, míg a folyamat véget nem ér. Az emberek meg: 'van három szál szakállam, éltem 30 napfordulót, hurrá, felnőtt vagyok!' Aztán kezd el változni, tapasztalni és a folyamat lassan befejeződik, de van, akinél ez még több, mint 30 napforduló. Csak hagyd folyni a dolgokat, most csak magadra keresed a betevőd. Ezek csak egy-egy lépések a hosszú úton." "Az én szememben még nehezen vagytok felnőttek. A felnőtt felelősséget vállal másokért, a szeretteiért, magáért és a tetteiért is. Közületek ez a fiú (Laspdyel) álla a legközelebb a felnőtt fogalmához, de ő már most olyan szörnyűségeket látott, amit a legtöbb ember egész életében nem tapasztal meg."

Lia Sylvanas tanítványai:

"Roberto gróf a két fiát bízta rám, az idősebb, Walther, 18 éves, ő már politikát és stratégiát tanul. A kisebbik, Dolbert, 14 éves, neki még történelem, alap fegyverkezelés és a nyelvek mennek. Persze ott van a három kisasszony is: Lady Merilett, Ange, Hildica, őket Roberto úr annyira nem szeretné taníttatni, de a kisasszonyok azért megtalálják a módját. Két nyelven ír-olvas az összes, a szüleikkel ellentétben. Lady Merilett nyugatra, Nelrenmelbe megy férjhez, ezért kezdtem titokban tanítani a nyelvre. Aztán csatlakozott hozzá a többi is."

Véleménye a grófról:

"Roberto gróf nemes ember, a földjei nagy részét az elfektől kapta a családja, de van egy bányája, a Redregin, amit a törpöktől szereztek. Az ősei mind dicső, harcos emberek. Ő maga... Hát, szeretném azt mondani, hogy ő is, de... maradjunk annyiban, hogy az elmúlt tíz évben nem láttam fegyvert a kezében, csak ha ajándékba adta valakinek. Roberto urat sokan szeretik és néhányan nem. Jó kedvében ajándékokat osztogat, címeket, földeket, rossz kedvében meg adókat. A felesége egy vidéki vadászkastélyban tölti az ideje nagy részét, Roberto úr meg minden szoknyának utána nyúl, amit meglát maga körül. Hogy nekem? Csak ránéztem, és annyit mondtam, hogy ha 150 évvel idősebb lenne, talán érdekelne. (nevet) Nagyon elképedt, de azóta sem próbálkozott. Engem főként szórakoztat a viselkedése. Mondjuk ő nem a 'gazdám', ahogy ők mondják, mert Estanna istennő papnője vagyok már nagyjából harminc éve. Amíg nála tanítok, az erdőmelléki templom híveinek kevesebb adót kell fizetniük. Így nem fizet teljes adót csak a malom meg a kocsma, és az emberek nincsenek kisemmizve." "Roberto gróf fegyverekkel kereskedik. Egy részét a királynak adja el, de van amit más nemes uraknak vagy külföldre szállíttat. A Révleányvári Kovácscéh sokat dolgozik neki."

Lia családi otthonát a Szedres választja el a vadászkastélytól. Egykor ez volt az épülő falu szentélye, majd templomot építettek az ősi fa köré. A háznak csupán egy helyisége van a föld felett, de egy titkos ajtó nyílik onnan, ami a pincébe vezet. Odalent három helyiség található, az egyikben az ereklyét őrizték, a másikban az idős pap, az apjuk aludt. A harmadik szobán a két lány osztozott - akkoriban mindketten papnövendékek voltak. Amikor Liát előbb szentelték fel, a testvére összeveszett az apjával és megszökött otthonról.

Mogyoróska

A Hidas-hegység körül elterülő lombhullató erdőség minden évszakban varázslatos látványt nyújt. Tavasszal a virágzó mandulafák illata tölti be a levegőt. Nyáron az akácét messze sodorja a déli szél. Ősszel a lombkorona a szivárvány minden színében játszik. Ekkor a legnépszerűbb a környék. Télen a legtöbb fa lehullatja a levelét, de mégsem lesz teljesen kopár a vidék. A hó ráül a bokrokra és védelmet nyújt az állatoknak a fagyok ellen.

Patakokkal, vízmosásokkal, meredek lejtőkkel tagolt vidék. A hegyoldalban számos természetes barlang található és néhány hőforrás is fakad, mivel a Hidas egykor Zililon vulkánjaihoz tartozott.

Vadban gazdag, ezért kedvelt vadászterülete mind az embereknek, mind az elfeknek. A magas fák távolabb állnak egymástól és sűrű az aljnövényzet. Néhány csoszogót leszámítva a legtöbb bestia nem marad itt sokáig életben, mert a felderítők, druidák, papok és vadászok folyton a rengeteget járják. Legnagyobb ragadozója a barnamedve. Szarvasok, őzek, rókák, borzok, de még nyulak is élnek itt. Rágcsálók szinte minden honos fajtája felbukkan. Egykor állítólag egyszarvú csordát is látni lehetett. Farkasfalkák, vaddisznók nyomai gyakoriak a vízforrások környékén. Az énekesmadarak a Mogyoróska lombkoronáinak és bokrainak állandó vendégei. Mellettük baglyok élnek nagy egyetértésben. A Hidasból néha egy-egy sas, holló vagy sólyom is aláereszkedik. A viperák, pókszörnyek mellett a hatalmas, fekete és mérges százlábúak az erdőjárók nehezítő körülményei. A bokrok körül méhek zümmögnek.

A hegy nyugati oldalán feketemedvék is felbukkannak, melyek a Ligetből keveredtek el. A növények közül a legveszélyesebb a gyilkos inda, mely sok helyen megtelepedett az erdő kevésbé járt részein. Bogyós gyümölcsöket és csonthéjasokat termő bokrai egy időben az itt élő elf közösség élelmezésének nagyobb részét biztosították, és Erdőmellék lakói a mai napig gyűjtögetnek, gombásznak a hozzájuk közelebb eső részeken.

Mikor az "átok" elérte Erdőmelléket, a vadak és madarak északra menekültek innen. A vadonból ember-zombik és más élőholt lények - pl. patkányok - merészkedtek elő éjszakánként, rettegést keltve és betegségeket terjesztve. Miután a Hidasból elüldözték a nekromantákat, néhány év alatt helyreállt az ősi rend.

Az erdőmelléki régi kripta

A Mogyoróskában élő elfek a halottjaikat visszaadták a természetnek, és fák tövében temették el őket. Ezzel szemben az emberek koporsókban és kriptákban temették el a hozzátartozóikat sok évszázadon át. Későn jöttek rá, hogy így kiteszik őket a gonosz varázslóknak és nekromantáknak. Azóta mind az elfek, mind az emberek, akik Estanna hívei, hamvasztják a szeretteiket, és a hamvakat szórják szét az erdőben.

Így már csak kevesen emlékeznek rá, hogy van egy kripta a Mogyoróska egyik barlangjában, ami egykor Erdőmellék lakóinak volt a temetkezési helye.

A barlangnak három bejárata van. A déli egy szűk nyílás, melyet mára teljesen benőttek a növények. A középső egy tágas üreg, melyet medvék laknak. Az északi pedig magasan a sziklafalon van, így nehéz megközelíteni. Abban az üregben egy hollófészek van.

Az északi bejárat egy emelkedő, szűk folyosó után egy részben beomlott terembe vezet. Innen egy folyosó vezet tovább: ez lejtős és elágazik. Egyenesen, észak felé haladva egy vízzel telt üregbe nyílik. A víz nem túl bizalomgerjesztő, de iható. A medence igen mély és  nehéz megállapítani, hogy a csillogó felszín mit rejt.

Az elágazást követően egy hosszú, nyugat felé haladó folyosóra ér a felfedező. Ez keskeny, meredeken emelkedik, és gyakran tele van a barlang lakóival - lásd lentebb - ugyanis egyenesen abba a terembe vezet, ahol a hatalmas patkányfészek van. Egykor ebben a helyiségben, faltól-falig álltak a koporsók, azonban mára teljesen kiürítették és csak a fészek kijáratai ásítoznak sötét lyukakként. Mielőtt a nekromanták elfoglalták volna a kriptát, egy vámpír rejtekhelye volt ez a barlang. Nem tudni biztosan, hogy mi lett a sorsa.

A középső üregből egy kényelmes, enyhén lejtős járat vezet tovább, egykor ezen keresztül közelítették meg a kriptát. A járat egy jókora barlangba nyílik, melyet egy széles, víz vájta szakadék két részre osztott. A terembe érve hallani lehet a víz folyásának hangját a mélyben - majd kétszáz láb mélységben egy patak csörgedezik.

A déli járat keskeny és padlója csontokkal borított. A területen óriás patkányok élnek - meg zombi- és vámpírkórsággal fertőzött élőholt társaik. Minden mozgásra azonnal előözönlenek, hogy megvédjék a fészküket.

A folyosó nyugatról kelet felé vezet, majd északnak kanyarodik. Itt már olcsó deszkakoporsók szétvert maradványai is szennyezik a területet, néhány a falak mentén egymásra halmozva tovább szűkíti a járatot. Ha valaki a koporsókba tekint, észreveheti, hogy mindegyik üres. Néhány árulkodó folt a deszkákon és a rozsdás szögekbe akadt ruhafoszlány azonban elárulja, hogy egykor testek feküdtek bennük.

A dél-észak irányú folyosószakasz közepe táján egy boltozatos nyílás van, mely a vízmosással tagolt terembe vezet. Ha valaki bepillant ide, további patkányokat láthat, azonban ezeknek eszükbe sem jut a nyílás felé rohanni vagy a folyosón járókra támadni. Fészkük a szakadék innenső oldalára esett. Ezek a patkányok egészségesek, már amennyire egy patkány az lehet. Ők ugyanis már megtanulták, hogy a boltív fölé egy misztikus jelet véstek, ami a kriptát megzavaró élőket elektromos sebzéssel bünteti - bárki élő, aki áthalad a boltíven 2d8 villámsebzést szenved el. A jel fizikálisan és mágikusan is eltörölhető, vagy a hatása felfüggeszthető, a kripta patkányai messzire elkerülik.

Az átjárótól kissé északabbra egy szűk folyosót koporsókkal torlaszoltak el. A rágcsálók és a levegő mozgásából - pl. egy fáklya fényének táncolásából -azonban könnyedén észrevehető a bejárata, noha a megtisztítása némi fizikai munkát igényel. A rendkívül sötét (sötétségvarázsba burkolt) és meredeken emelkedő járat egy tágas és száraz terembe vezet, ám annak bejárata előtt egy botlódrót-csapdát feszítettek ki, mely egy zuhanó buzogány csapdát (1d8 zúzó sérülés) működtet. Elhelyezői nem voltak túl gyakorlottak, így a drót a padlón és a falon is kitapintható, és aktiválása esetén is 40% eséllyel nem fog működésbe lépni.

A folyosó egyébként tovább fut a patkányfészek felé.

A belső barlang tetején egy nyílás van, mely szellőzést és nappal egy kevés fényt is biztosít. Jó időben kékes-szürkés derengésbe foglalja a helyiséget. Az északi falon egy forrás vize egy kis medencébe gyűlik, majd elfolyik a sziklában. A forrás vize iható és biztonságos. 

Az erdőmelléki "átok" idején a nekromanták előre tolt tábora volt itt. A terem fala mentén ládákat, zsákokat és hordókat hagytak maguk után, és néhány, az erdőmelléki templomból és a pap (Lia apjának) személyes gyűjteményéből ellopott dokumentumot és értékeket is itt ástak el. Az elásott kincs felkutatása komoly vizsgálódást és több fényt igényel. Tapasztalt nyomkereső és eredőjáró könnyen rábukkanhat az egykori tábor helyére: a tábortűz nyomai körül öt hálózsák volt kiterítve a terem közepén.

Az egyik hordónak nincs alja, ellenben egy kar fölé van borítva. Bárki megtalálhatja, aki megvizsgálja az otthagyott lomok tartalmát. (A többi üres.) A kar nem indít be semmilyen csapdát, de kinyit egy titkos kőajtót a terem nyugati falán. Ez egy kis átjáróba és onnan egy kivájt szobába nyílik: a csákányok nyomait könnyen felfedezi a szakavatott szem. Az átjáróba egy jól elrejtett nyomólapos, zuhanó penge csapdát építettek be a szoba készítői. Ezt nehéz észre venni, de könnyű véletlenül is átlépni. A zuhanó penge arra a személyre hullik le, aki a nyomólapot működésbe hozta (1d10 sebezés).

A kis szoba egy titkos szentély volt, melyben egy fekete kőoltár áll. A nekromanták hátra hagyták a vörös zászlóikat és fekete gyertyáikat, és a freskót az általuk tisztelt gonosz istenségről. A kép nem árul el sokat a laikusok számára, de aki jobban elmélyedt a vasannai vallások vagy titkos társaságok tanulmányozásában, megértheti, hogy mely szektáról és istenségről van itt nyom. Az oltáron tisztán kivehető egy kör alakú folt, mely tiszta a gyertyaviasztól. Korábban itt állt az Erdőmellékről ellopott, megszentségtelenített ereklye. A fal mellett egy tarisznyában néhány könyvet felejtettek a sebtében távozó kultisták. A barna és fekete bőr borítókon egy kettéosztott mezejű címer áll, közepén egy fekete, koronás sas képével.

A címer a Beinhorn családhoz tartozott (zöld-ezüst és fekete sas), mely egy elf nemesi család volt egykor a Hidas-hegység nyugati oldalán. Birodalmuk azonban ma már a senki földje, ellepte a mocsár és az élőholtak. Ezt nem könnyű kideríteni, a Révleányvári templomok egyikében, a gróf udvarában vagy Lia Sylvanas segítségét kérve azonban egyenest választ kapnak a kérdezők. Saját kutakodással nagyjából kétszáz évvel korábbi (Kovácshida és Erdőmellék megalapítása előtti) iratokra lesz szükség, ekkor veszett oda a szomszédos grófság.

Az elásott iratok és kincsek az erdőmelléki templom tulajdonai és mások számára (kivéve néhány gyűjtőt) nem bírnak sem értékkel sem jelentőséggel. A visszaszolgáltatásukért cserébe kisebb jutalom várható.

A Hidas-hegység

A négy hegyből álló hegység az Oltárc-hegység és a Daraboshegy vonulatát követi, az ősi időkben a zililoni vulkán-vidékhez tartozott. Jelenleg egyik tagja sem aktív.  Északon a Laza (Lasaluna),  keleten a Szél (Cealuna), nyugaton Hell (Aheluna), délen a Szila (Syluna) csúcsokat különböztetik meg és használják még a Nagyér és a Halastó túlpartján is tájékozódási pontokként. Nevét onnan kapta, hogy nyugat-keleti irányban egy jól járható, két kocsi szélességnél is tágasabb természetes átjáró alakult ki a Hell és a Szél csúcsai alatt. Ennek az átjárónak a nyugati végénél állt Kányavár.

Kányavár

Az első végvár-rendszer része volt, a Harmadkor első felében épült földvár ezen a helyen, mely a Hidas-hegység átjáróját őrizte. A korszak végére erős kővár és város állt itt, Vasanna megalapulásával egyidőben az elf földesura főnemesi, grófi rangot kapott. A birtok a Beinhorn család leszármazottai között öröklődött, míg a Ragály nevű mocsár terjeszkedésével 4E 200-ra teljességgel az enyészeté lett. A Beinhorn-család utolsó tagja a Galahad családba (a mai Északi-Silius grófság) házasodott be és a vasannai közigazgatás szerint mára a család hivatalosan is kihalt. A város lakosai szétszéledtek és később hivatalos engedélyek nélkül, de a Valentius és Silius grófságok beli építkezésekhez több ízben szállítottak el a szellemvárosból jó minőségű faragott köveket, például az erdőmelléki templomhoz is. Ma már csak a vár romjai állnak, gyakran cserélnek gazdát. Éltek itt élőholtak és goblinok is, útonállók, törvényen kívülre szorult szökevények, majd a Negyedkor végén banditák szerezték meg maguknak, akik szembe kerültek egy, a Ragály mocsár mélyén rejtőző nekromanta szektával. A banditák végül hűséget fogadtak a gonosz papoknak varázslóknak és arra használták a várat, hogy a Hidas keleti oldalán is terjeszthessék a szekta gonoszságát. A falak között fogva tartották a Mogyoróskából és a Feketeerdőből elhurcolt embereket, akiket később a mocsárba vittek, hogy élő áldozatul szolgáljanak a szekta szertartásain. Az ilyen emberfogó-körútjaik során számos karavánt is megtámadtak, de a legtöbb kincset a szektának át kellett adniuk. Csupán a varázslóktól való félelem tartotta vissza a csoportot, hogy átvegyék a hatalmat a várban. Fal és bástyák: Kányavár 40 láb magas külső falai között 20 láb széles helyiségeket építettek fel a három bástya és a sziklafal közé, melynek a négyszintes lakótornya is támaszkodik. Ezek a helyiségek ablaktalanok. A bástyák tetején egy-egy íjász bandita őrködik, három váltásban. A falak és bástyák helyiségei a következők, a lakótoronytól balra kezdődően: Az udvarról nyílik egy egyszerű faajtó, mely mögött egy deszkafalakkal folyosóra és hálókamrákra tagolt, hosszú helyiség található. Ez összeköti a lakótornyot az első bástyával és azt követő falszakasszal is. A folyosón jobbra egy egyszerű faajtó nyílik a torony földszintjére. A hálókamrákat csupán függönyök - vagy még azok sem - választják el egymástól. Itt alszanak a szekta legalantasabb és legújabb tagjai, akiket tanítványoknak neveznek. A fülkékben penészes szalmazsákok, kisebb dobozok vagy zsákok vannak, bennük személyes holmik. A tanítványok az éjszaka nagy részét itt töltik és nem őrködnek. A folyosón balra egy másik faajtó található, és a fal külső oldalán egy lépcső kapaszkodik fel a bástya középső szintjére. Onnan egy romos nyílás, amit deszkákból tákolt ajtószerű valamivel fedtek be, a romos falszakaszra vezet, ami a lakótorony és a bástya között van. Bár a teteje teljesen az enyészeté lett, még járható a felülete. A bástyában egy vas fokokból álló hágcsó vezet fel annak tetejére, ahol éjjel-nappal egy bandita íjász őrködik. A tanítványok szállásáról és az udvarról is egyszerű faajtó nyílik a barakkra, mely megőrizte a korábbi formáját. A folyosó első szobája a banditák vezetőjének a szállása. már első ránézésre is kényelmesebb, mint a lakótornyon kívül bármelyik másik helyiség. Utána csupán egy hosszú szoba van, ahol a banditák alszanak tábori ágyakon és szalmazsákokon. Ez a tömegszállás koszos és rossz szagú helyiség. utána egy lépcső vezet fel a bástya és az emelet felé, ahol a fegyvertárat rendezték be. Egyszerű kardok és buzogányok, lándzsák, fa pajzsok, lánc- és pikkelyvértek találhatók az állványokon. A legtöbb régi és olcsó munka, főként a rajtaütéseikből harácsolták össze őket. A kapu felé egy megerősített faajtó nyílik és egy lépcső vezet lefelé a belső sarokban, a barakkhoz. A külső sarokban  vas fokokat vertek a falba, amin keresztül a a kaputól balra lévő bástyát lehet megközelíteni. A fegyvertár másik oldalán egy egyszerű fa ajtó nyílik a harmadik bástya középső szintjére. A kapu nyitószerkezete: A kapu felett a karvastagságú láncokra kötött nehéz acél rostély nyitószerkezete található, melyet két hatalmas csigával és az azokat mozgató karokkal lehet felemelni. Ez a szakasz az erdő és az udvar felé is csupán mellvéddel védett, nyitott terület. Általában két bandita szokott itt őrködni és a szerkezetet kezelni. A harmadik bástya hasonló állapotban van, mint az első. Az ezt követő falszakasz is csúnyán sérült. A bástya alján egy megerősített faajtó nyílik az udvar felé és egy másik, egyszerűbb a sérült falszakasz alá. Ott a szekta egyféle raktárat rendezett be, de a ládák többségében testek és testrészeket találni. A raktár másik végén egy nehéz vasajtó van. E mögött egy meglepően jól felszerelt kínzókamrát találni. A padlóján rácsos csapóajtó van, az az alatti lépcsősor a várbörtönbe vezet, ami most is foglyok elhelyezésére szolgál. A cellákban emberek, elfek, zombik és holttestek vannak... A várudvar egész tágas, de az egykori istállónak már nyomai sincsenek. A banditák tartanak néhány vérebet, azok szoktak ott szaladgálni. A dél-nyugati sarokban egy öreg kút van, de a vize még mindig iható. A lakótoronynak széles, kétszárnyú faajtaja van. A nehéz ajtószárnyakat és körülötte a boltívet is díszesen faragták. A szekta vezetője leverette az ajtó fölül a Beinhorn címert, amikor elfoglalták a várat. A törésnyomok sokkal frissebbek, mint a faragásokat elcsúfító kopások. A tágas bejárati csarnok vörösmárvány padlóval van lerakva. Az ajtóval szemközt egy széles és díszes korlátú lépcsősor vezet az emelet felé. A lépcsőtől jobbra egy ajtó nyílik az ebédlőbe. A hosszú és öreg tölgyfa asztalok körül változatos ülőalkalmatosságokat látni, azok nem mind élték túl az elmúlt két évszázad viszontagságait. Itt szokott étkezni mindenki aki a várban él, legyen bandita vagy kultista. Emiatt időnként egész hangos tud lenni ez a helyiség. A hatalmas kőkandalló mellett egy titkos ajtó nyílik - egy falra szerelt bronz gyertyatartó a nyitószerkezete. A keskeny lépcsősor poros, sötét és pókhálókkal teli. Az ősi Beinhorn kriptába vezet. Valamilyen rejtélyes oknál fogva ezt a vár elfoglalói nem találták meg vagy fosztották ki. A kriptában azonban mindössze három szarkofág* áll. A lépcsősortól balra egy széles folyosó vezet a várfal - a tanítványok szállása - felé, egy egyszerű faajtóval a folyosó végén. Onnan még jobbra és balra egy-egy ajtó nyílik: az udvar felé egy mosogató konyha, ahol az étkezésekhez szükséges edényeket és evőeszközöket is tárolják. Innen egy csapóajtó vezet a borospincébe, hol - nem meglepő módon - néhány törött hordódarabon túl semmi nem maradt az egykori tartalmából. A másik oldalon a főzésre használt konyha van, hatalmas tűzhellyel a közepén, ahol egy egész ökröt is meg lehetne sütni. A konyha folyamatos használatban van, általában néhány tanítvány készíti el az ételt a vár lakói számára. Az első emelet kesze-kusza folyosóján  tíz hálószoba található. mindegyik kényelmesen, bár ódivatúan van bútorozva, bár a legtöbb itt található darab nem az eredeti bútorzat része. Itt élnek a szekta "mesterei", a nekromanta varázslók és papok. Kényelmes ágyak, ruhásszekrények, ládák, kisebb könyvespolcok és így tovább, előkelő szőnyegek és falikárpitok, festmények díszítik ezeket a termeket. Itt a legalapvetőbb személyes holmik mellett előbukkanhatnak ékszerek, díszes használati tárgyak és értékes könyvek is. A szintről a széles lépcsőház tovább folytatódik a torony következő szintjére. A második emeleten balra egy öreg könyvtár van, ami nagyrészt összedobált, penészes kötetek, törött könyvespolcok halma. Néhány könyv - mint az erdőmelléki régi kriptában találhatóak - megúszták a pusztulást. Ezek főként történelemmel és a közös nyelvvel foglalkozó írások, közös-elf szótárak és néhány elf nyelvű verseskötet. A könyvtárral szemben a szertartásterem, az egykori Estanna kápolna található. Ma azonban a a nekromanták tartanak itt szeánszokat az istenségüknek. A megszentségtelenített, vérrel és festékkel összemázolt falak között egyetlen márvány oltár áll, mely körül a mesterek szertarásokat szoktak tartani. A terem keleti oldalán egy alig kivehető ajtó van, mely a régi szentélybe nyílik. Ebben most vörös zászlók alatt fekete gyertyák égnek. Az egyik zászló mögött egy varázslatos jelszóval lezárt titkos csapóajtó nyílik a falon. Ebben rejtették el az Erdőmellékről ellopott, megszentségtelenített ereklyét. A lakótorony legfelső szintjén három ajtó található. A lépcsővel szemközt egy domborművekkel faragott, aranyozott, holdezüst és mithril berakású ajtó, nagyon komoly zárszerkezettel, amely a grófi vár kincseskamrájába vezet. Ennek a funkciója ma is megvan, noha a tartalma meglehetősen szegényes. Attól balra egy kétszárnyú faajtó nyílik az egykori télikertbe. Az egykor meseszerű terem üvegkupolája mára az enyészeté lett, nem bírta el a téli hótakarót. Most is kertet művel benne a szekta helyi vezetője (Lia Sylvanas húga) és annak szeretője - aki az idejét megosztja Kányavár és a Ragályban található apátság, Öskü romjai között. A kertben azonban másféle, évelő növények élnek, mérgező és hallucinogén fajok, melyeket a szertartásokhoz használnak fel. A télikerttel szemben egy megerősített faajtó nyílik az egykori grófi lakosztályra. A szoba pazar a vár többi részéhez képest, és a személyes holmik - szétdobált ruhaneműk, smink- és pipereszerek - azt sugallják, hogy a helyiség lakott. A vár főpapnője itt tölti a szabad ideje nagy részét. A szobában egy hatalmas, baldachinos ágy áll. A párnákon kétféle hajszál van, barna és szőke. A szekrényekben kényelmes és elegáns ruhák találhatók, ékszerek az ágy melletti éjjeliszekrényen. Az íróasztalon egy befejezetlen levél, de a címzett része nincs megírva még. A szobában mindenütt bájitalos üvegekbe botlik a vizsgálódó. A helyiségnek van egy másik ajtaja is, ez egy kis erkélyre vezet. Ott egy márvány pad áll a fal mellett és egy törött madáritató van a közepén.